Drog, drog és drog!

1 órája

Gyöngyösi drogprevenció: a szerfüggőség halálos, hangsúlyozza a volt drogos

Kerekasztal-beszélgetésen a kábítószerhasználat visszaszorításának lehetőségeiről tárgyaltak a résztvevők. Gyöngyösi drogrevenció volt a téma: egyre mélyül a kábítószer okozta probléma.

Szabó István

A kábítószer használatának terjedése miatti egyre súlyosabb helyzet orvoslása volt annak a gyöngyösi drogprevenció kerekasztal-beszélgetésnek a témája, amelyet a Fiatal Romák Országos Szövetsége (FIROSZ) kezdeményezésére szervezett a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a közelmúltban. Portálunkon már beszámoltunk arról, hogy a többek között Tiszaburáról, Halmajugráról érkezett, illetve gyöngyösi résztvevők közül, mások mellett rendőrtiszt, pártfogó felügyelő, lelkész, ifjúsági referens, roma polgármester, roma önkormányzati vezető, szociálpedagógus, Magyarországon, illetve az Egyesült Államokban tanuló roma egyetemisták, a gyöngyösi szegregátumban, a Durándában élő romák, de egykori szerhasználók is felszólaltak. Beszámoltunk arról is, hogy a vitaindítójában Farkas László, a FIROSZ elnöke, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszabura polgármestere a községében tapasztalható drámai helyzetről számolt be. Mint mondta, azokon a településeken, ahol sok roma lakos él, rengeteg olyan problémával lehet találkozni, ami akár a szegénységből, akár a munkanélküliségből, és legújabban a drog megjelenéséből fakad. Farkas László szerint a prevenciós munka nagyon fontos lenne, de még gyerekcipőben jár.

 A gyöngyösi drogprevenció fórumának résztvevői a megoldást keresték
 A gyöngyösi drogprevenció fórumának résztvevői a megoldást keresték 
Forrás:  Czímer Tamás/Heves Megyei Hírap

Juhász Gábor r. főhadnagy, a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon iskolai bűnmegelőzési tanácsadó. 

– Az általános iskolától a középfokú oktatási intézményekig van jelen hivatásos rendőr, aki évente néhány alkalommal bűnmegelőzési előadásokat tart. Ennyi a kapacitásunk, mert ez a rendőrség feladatkörének egy pici szelete, a bűnmegelőzésre kevés ember jut. Az, hogy kiállunk és elmondjuk, amit kell, pedagógiailag valóban nem a legjobb módszer, de erre jut emberünk. Ahol 50 főnek kell előadást tartani, ott nem lehet interaktív csoportokat létrehozni. Ezen felül az iskolaőrséget vontuk be ebbe a feladatba. Az ő tevékenységük a megelőzésre van kihegyezve, hogy a gyerekek ne kövessenek el semmit egymás sérelmére, a pedagógus-diák viszony normális mederben tartható legyen, idegen ne menjen be az iskolába. Nyilván beszélgetnek a gyerekekkel, adott esetben lebeszélik őket helytelen dolgokról. Ugyanakkor az ő végzettségük nem pedagógus, vagy pszichológus. Az a tanfolyam, amit elvégeznek, alkalmas arra, hogy az iskolában dolgozzanak, de nem alkalmas arra, hogy belőlük megelőző szakember váljon. Próbáljuk a szülőkkel is felvenni a kapcsolatot fogadóórákon, szülői értekezleteken. A kérdés az, megjelennek-e ezeken a szülők? Ha igen, elmondjuk a rendőrség verdiktjét, talán ez az elsődleges, ami a bűnmegelőzésben szerepet tölt be. Ha ugyanis a családban van valaki, aki képes összefogni azt, hatással lenni a gyerekre, talán lehet őt abba az irányba terelni, hogy problémamegoldásként ne a szerhasználatot válassza. A civil szervezetekre azért van szükség ebben a munkában, mert megszűntek a régi ingyenes gyerek-, vagy sporttáborok. Ha egy gyerek ott jól érzi magát, esze ágába se jut semmilyen szerhez hozzányúlni. De ha otthon ül, és a családban, meg a barátai között is a drog jelenlétét látja, nyilván ezekhez nyúl, mert jó érzést okoz neki. Aztán hamar függővé válhat, persze, nem feltétlenül mindenki – részletezte Juhász Gábor.

A gyöngyösi drogprevenció sikeréhez is komoly döntéshozói támogatásra lenne szükség

Szabó Péter, a gyöngyösi KEF titkára 11 évig volt pártfogó felügyelő.

– Már a 2010-es évek derekától elképesztő változások történtek, amikor megjelentek a szintetikus kábítószerek a fiatalok körében. Jó pár éve próbálunk megoldást találni a helyzetre. Gyöngyösön volt egy két és féléves prevenciós program, ahol a fiatalokat kiskamasz kortól igyekeztünk megszólítani. Az a tapasztalatunk, hogy a mai kamaszok unatkoznak. Nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. Nem kapnak feladatokat, nincs családi, közösségi minta, és jön a kallódás. Minden ember mintakövető. Ha otthon nem jó a minta, ő sem indul jó irányba. Hiányoznak emellett a közösségi élmények. A projektben voltak művészeti-, illetve sporttevékenységek, ezekkel igyekeztünk alternatívákat mutatni a fiataloknak, hogy az idejükkel lehet mást is kezdeni. Sikerült egy-két gyereket jó irányba terelni ennek révén. Ilyen programokra azonban országosan szükség lenne, hogy igazából eredményt tudjunk elérni, mert ami most van, az nagyon kevés. A döntéshozók figyelmének felhívása erre nagyon fontos, mert az a néhány prevenciós szakember, aki dolgozna, csak nehezen teheti, hiszen az iskolákba akkreditáltan lehet bejutni. Komoly döntéshozói támogatásra lenne szükség – emelte ki Szabó Péter.

Nagy Gábor, az Üdvhadsereg Gyöngyösi Gyülekezetének lelkésze arról beszélt, hogy ő a Biblia igéivel tud harcolni a drog ellen, a megváltó Krisztus csodálatos gyógyításának hirdetésével. 

– Én ebben hiszek. Megerősíthetem, hogy nehéz az iskolákba bejutni, és valamit is tenni. Hosszas utánajárás végén az egyik szakmunkásképző kollégiumában egy tanéven át kétheti rendszerességgel a megelőzéssel foglalkozhattam, de nem tudtam eredményt felmutatni. Két dolog miatt érzem magam "hátrányos helyzetűnek" ebben a munkában: egyrészt sosem voltam szerhasználó, másrészt nem vagyok roma. Emiatt hiteltelen vagyok az érintettek előtt. De ugyanúgy fáj a szívem, mint a tiétek, ugyanúgy segíteni szeretnék, mint ti – jelentette ki Nagy Gábor.

Erdélyiné Gáspár Katalin, a gyöngyösi önkormányzat esélyegyenlőségi, óvodai, drogprevenciós és ifjúsági ügyekkel kapcsolatos ügyintézője a helyi KEF egyik segítőjeként volt jelen a gyöngyösi drogprevenció fórumon.

– A munkám mellett, a szabadidőmben, elsősorban a gyöngyösi szegregátum, a Duránda területén verbuvált gyerekekkel próbálunk programokat csinálni. Kirándulni megyünk, fejlesztő foglalkozásokat tartunk, de ez csepp a tengerben. Kevés gyereket érünk így el, sajnos – közölte Erdélyiné Gáspár Katalin.

Vincze Martina a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyöngyösi Jelenlét csoportjának szociálpedagógus munkatársa a gyöngyösi Durándában.

– Azt látom a Durándában élő embereken, hogy óriási a hiányosság a körükben a családi minta, a közösségi- és társadalmi felelősségvállalás, a hit kérdésében. Ez visszavezethető arra, hogy korábban a szociális készségeik nem úgy alakultak, hogy önmaguk, a családjuk vagy a közösség számára olyan stabilitást tudjanak kiépíteni, amely megakadályozza a folyamatos, egyre lejjebb süllyedést. Sok civil szervezet van Gyöngyösön, de nincs olyan meghatározott cél- és programtervük, közös állandó kollégáik, akik a szegregátumokba ezeken a területeken be tudnának jutni, és ott összehangolt munkával dolgozni az ottani közösségért, velük együtt. Én hiszek a közösségi szociális munkában. Nagyon látványos eredményeket lehet elérni, van Heves vármegyében több jó tapasztalat ezzel kapcsolatban. Ha vannak helyi segítők, akik ismerik az ott élőket, akkor a segítségükkel megtudjuk, hogyan lehet a szegregátumban élő közösséget a leghatékonyabban megközelíteni, azaz kik legyenek a célcsoport tagjai: szerhasználók, alkoholproblémával küzdők, esetleg a gyerekek. Én abban hiszek, hogy ha gyerekkorban kezdjük a készségfejlesztést, akkor lehet hosszú távon a leghatékonyabban beavatkozni sikeresen, hogy később kevesebben legyenek érintettek – magyarázta Vincze Martina.

A tisztán éléshez nagyon komoly gondolkodás- és életmódváltás kell

Linett felépülésben lévő drogfüggő, akinek a háta mögött 15 év szerhasználat van, s ahogy mondta, ebből 13 éven át napi szinten drogozott.

– A leépülésem idején a bagi cigánytelepen kötöttem ki. Sokat voltam a romák között, sokat tanultam is tőlük, megvolt a feladatom a közösségben. Többször megfordult a fejemben, hogy abbahagyjam a szerhasználatot, és akkor már nem volt más lehetőségem, mint végigcsinálni a terápiát. Felfogtam, hogy a szerfüggőség halálos. A terápia után felismertem, hogy annak befejezése nem azt jelenti, hogy meggyógyultam. Ahhoz nagyon komoly gondolkodás- és életmódváltás kell. Most a Narcotics Anonymus nevű önsegítő közösség tagja vagyok, amely a felépülő függők közössége. Gyöngyösön egy szintén volt szerhasználó társammal csináljuk, felépült függők segítünk egymásnak. Nagyon fontos a közösséghez tartozás, mert bár évek óta nem használtam drogot, a gondolataimban sokszor felüti a fejét a függőség. A tisztán élésre bármilyen közösség jó lehet egy terápia után, és nagyon fontos is. Nagyon könnyen vissza lehet ugyanis rendeződni a gondolkodásmódban, és akkor újra a szerhasználat tűnik a megoldásnak – hangsúlyozta Linett.


 



 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában