Szív

2024.10.10. 17:20

240 honvéd kadét tett esküt Dobó István szobra előtt

A hazaszeretetről, honvédelemről, az értékek megőrzéséről beszéltek a szónokok a Heves vármegyei honvéd kadétok ünnepélyes eskütételén Egerben. A fölszólalók szerint a diákok az iskolában folyó honvéd kadét programban olyan ismereteket szerezhetnek, amelyek a mindennapi életben is hasznukra válnak akkor is, ha nem lépnek katonai pályára.

A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum honvéd kadét képzéseiben részt vevő diákok tettek ünnepélyes esküt a Dobó téren október 10-én délelőtt. Az ünnepélyes szemlén a centrum négy intézményének 240 kadétja sorakozott föl. Előbb dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium Stratégiáért és Humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a fiatalokat, hangsúlyozva az elköteleződést és a haza iránti hűséget, az oktatásban a kultúra, a szabadság és a közös értékek megőrzését. Kiemelte, a honvéd kadét program is ezt a célt teljesíti be, 157 iskolában 10 ezer diák vesz részt a programban, amellett 141 iskolában tizenötezren tanulják a honvédelem tantárgyat. Kiemelte, ezekben a programokban így 26 ezernél többen részesülnek honvédelmi képzésben, háromszor annyian mint 2022-ben. Felhívta rá a figyelmet, hogy a haza védelme közös ügy, s a hazaszeretetet, a kultúrát tovább kell adnia minden generációnak, a most esküt tevők pedig elkötelezettek lesznek a jövő iránt. A képzésben megszerzett tudást, tapasztalatot, így az elsősegélynyújtást, túlélési ismereteket, sportot a mindennapi életben is hasznosítani tudják.

A Honvéd Kadét Program 240 diákja tett esküt a Dobó téren
A Honvéd Kadét Program 240 diákja tett esküt a Dobó téren
Forrás:  Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Vágner Ákos, Eger polgármestere Gárdonyi Gézát idézte, hogy szeretni kell a hazát, mint az életet és az embereket. Emlékeztette a diákokat az egri várvédők és Dobó István hősiességére, lelkükben lévő tűzre, azokra, akik örök nyomot hagytak a történelemben. Kiemelte, akik most esküt tesznek, azok hitet tesznek a hazaszeretet és honvédelem mellett is. Az átalakuló világban, értékválságban szükség van az ilyen fiatalokra, akiket a hazafiság fűt, ez is záloga hazánk megmaradásának. Ezen kívül a szabadsághoz, biztonsághoz való ragaszkodás is fontos, amiből nem engednek a magyarok, megállnak a saját lábukon, maguk döntenek sorsukról. Kívánta, a bátorság, az alázat, a szerénység, a bölcsesség, a jó egészség és a haza iránti fogyhatatlan szeretet kísérje őket az úton.

A két beszédet követően tettek esküt a kadétok, valamint Derzsi György adta elő Dobó esküjét. A színművész a Bánk bán című opera Hazám, hazám áriáját adta elő, s eközben a felkért tisztségviselők kötöttek szalagot az iskolák zászlaira.

Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő köszöntőjében arról beszélt, hogy a hazaszeretet és a honvédelem összefügg. A hazaszeretet pedig mindenki szívében ott van, olyan, mint a szülők, testvérek, barátok iránti szeretet, öntudatlanul is kialakul az érzés, természetes lesz a hazához való kötődés. Az elmúlt ezer évben generációról generációra öröklődött, csak a huszadik század törte meg a folyamatosságot. Fontos a honvéd kadét program, természetessé teszi, hogy a bekapcsolódók megéljék lelkükben a hazaszeretetet. Idézte az alaptörvényt is, amely szerint mindenki felelős önmagáért, s köteles lehetőségeihez mérten hozzájárulni az állami, közösségi feladatokhoz, valamint a haza védelme nemzeti ügy, minden állampolgár kötelessége. Szerinte hazaszeretetben, honvédelemben, felelős állampolgárságban a kadétok előrébb járnak kortársaiknál, a program teljesítésével pedig olyan ismereteket sajátítanak el, amelyekre méltán lehetnek büszkék.

Kiemelte, hogy a mostani eskü sokak életében az első komoly fogadalomtétel, lépés a lelki nagykorúság felé. Komoly, fontos, felelősségteljes dolog, amire vonatkozik. Ahogyan az egri várvédők Dobó előtt esküdtek föl a vár és a haza védelmére, úgy most ők is Dobó szobra előtt a hazáéra. Ez a pillanat maradandó élménnyé válik számukra. Eger a hősiesség, önfeláldozás példaértékű helyszíne a magyar történelemben, ezt az örökséget ápolni kell, s ők most emellett is hitvallást tettek. Biztos abban, hogy oly fiatal felnőttekké válnak, akik képesek lesznek megkülönböztetni a fontos dolgot a lényegtelentől és képesek felelősséget vállalni. Méltatta, hogy vannak olyan fiatalok, akik elindultak azon az úton, hogy akár tartalékosok, vagy hivatásos katonák legyenek. A szerzett tudás egész életükben előnyükre válik, a bajtársiasság, a kitartás, az önálló döntéshozatalra képesség, a csapatban gondolkodás, az irányítás, az alkalmazkodás a hasznukra lehet, bármilyen hivatást választanak.

Dr. Drót László dandártábornok, a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága parancsnoka hangsúlyozta egri születését és Lenkey kollégista múltját. Szerinte Eger a bátorság, kitartás, hazaszeretet jelképe. Most nem csak emlékeznek a honvédőkre, átadják a szellemi örökséget a következő generációnak, ami mindenkinek kötelessége, az áldozat amit érte hoznak, megőrzi a szabadságot és a becsületet. Most ők is csatlakoztak hozzájuk, s komoly elkötelezettséget vállaltak, legyenek rá büszkék. Kérte, emlékezzenek rá, hogy a kadétságban szerzett tapasztalatuk nem csak saját javukat szolgálja, hanem hazánk biztonságát is erősítik. Kívánta, ismereteiket a legjobban kamatoztassák, legyenek példaképek mindenhol, tartsák szem előtt, hogy a haza védelmére felkészülni egyéni és közösségi felelősség is. Érdemes kiállni, cselekedni a értékek mellett, védjék meg a helyet ahol élnek, amelyet otthonuknak neveznek.

A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum diákjainak felkészítését az egri MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalja támogatja. A 2024/25-ös tanévben a Bornemissza, Remenyik, József Attila, Damjanich technikumok tanulóinak 29 százaléka vesz részt vesz a programban, ötödük lány. Milibák-Veres Erika, a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatója szerint diákjaik egyre vonzóbbnak találják a Honvéd Kadét Programot, ráadásul sokuk a tartalékos rendszerbe vagy a hivatásos állományba is szeretne később továbblépni. Többen tervezik az érettségi vizsgát a honvédelmi alapismeretek tárgyból, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen való továbbtanulást is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában