Labdarúgás

2024.08.26. 10:59

Tarnaleleszi Meteor SE: generációk nosztalgiáztak

Bükkszenterzsébeten Ortó Szilárd házigazda polgármesterként, egyben a Tarnaleleszi Meteor SE egykori labdarúgójaként köszöntötte a klub szokásos évi összejövetelének résztvevőit.

Bódi Csaba

Hívószókét a Meteor újra összehozta a tarnaleleszi csapat hajdani labdarúgóit, edzőit, vezetőit

Forrás: Beküldött fotó

A szervezőként Sike András nevével fémjelzett eseményen több mint négy csapatra való játékos, edző, vezető képviseltette magát. A különböző korosztályok tagjai gyorsan megtalálták a közös nyelvet és a témát, amelyet jellemzően az élmények felidézése jelentette. Az elhunyt sporttársakra történő emlékezés helyszíneként nem maradt el a temető felkeresére, ahol néma főhajtással tisztelegtek a hajdani sporttársak előtt.

 A „Meteor-meeting” résztvevőjeként – a teljesség igénye nélkül – lehetett üdvözölni Zay Oszkárt, Bilesch Gyulát, Kovács „Passza” Bélát, Suha Szilárdot, Érsek Szabolcsot, Budai Tamást és Orosz Zoltánt is. Az egykori HELASZ képviseletében Várkonyi Ferenc is visszatérő vendégnek számított a jó hangulatú rendezvényen, ahol sajnálattal jegyezték meg a szeniorok, hogy ma már nincsenek utódok, akik a Tarnalelesz, Bükkszenterzsébet, Szentdomonkos, Fedémes négyest képviselnék a vármegyei futballéletben.

A temetői megemlékezés sem maradhatott el
Forrás:  Beküldött fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában