Hírek

2017.04.03. 08:18

Nem a készülékében van a hiba

Címkék#Hírkereső

Nem évtizedekre tervezik már a mosógépeket sem. Egy tesztvizsgálat során kiderült, hogy egy átlagos berendezés hat évig bírta a strapát, de a drágábbak is csak nyolcig.

Fábos Erika

Felejtse el, hogy évtizedekig használ egy háztartási gépet: ha öt-hat év után elromlik, nem pechje van, így tervezték. A gyártók azzal számolnak, úgyis jön egy újabb, „okosabb” modell. Csakhogy Magyarországon még kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egyik napról a másikra átváltsanak egy új generációs gépre.

Kiteregették a szennyest

Tizennégy gyártótól összesen 30 mosógépet tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete egy külföldi laboratóriumban. Arra voltak kíváncsiak, mennyi ideig lehet őket meghibásodás nélkül üzemeltetni. Vizsgálták többek között a készülékek mosási, öblítési és centrifugálási hatékonyságát, energia- és vízfogyasztását, zajkibocsátását, valamint azt is, hogy átlagos használat mellett 10 év alatt mennyire romlanak el. A teszt során azt is bemérték, mennyi vizet és energiát fogyasztanak: a 30 termékből 6-ról derült ki, hogy az átlaghoz képest víz- és energiatakarékosabb. Igaz, a megspórolt összeget a vásárláskor kellett megfizetni, a drágábbak voltak ugyanis a takarékosabbak. A Zanussi, Electrolux, Whirlpool esetében átlagosan 60 százalék volt annak az esélye, hogy 5-6 évig problémamentesen üzemelnek. Az AEG, valamint a Siemens esetében már 80 százalék.

Vagy tartós, vagy takarékos

Andacs Noémi, a Tudatos Vásárlók Egyesülete munkatársa azt mondta: a vizsgált mosógépeket széles skálán választották ki, hogy kiderüljön: van-e összefüggés az ár és a minőség között. A teszt során a vizsgált mosógépekkel körülbelül tízévi használatot szimuláltak.

„A Tudatos Vásárlók Egyesülete nem talált olyan terméket a mosógépek tesztelése során, amelyik minden szempont alapján átlagon felül teljesített volna – mondta Andacs Noémi. – A harminc készülékből mindössze öt bizonyult az átlagnál tartósabbnak. Nincs könnyű helyzetben a vásárló, hiszen mérlegelnie kell, hogy számára mi a fontosabb: tartós legyen a mosógép, csendes, vagy pedig kevés áramot és vizet fogyasszon az évek során. Miközben 110 000 forint körüli összegért is találunk közepes tisztítási hatékonyságú, átlagos energia- és vízfogyasztású és közepesen tartós mosógépet, 265 000 fölött is van olyan termék, amelyik csak ugyanezt a szintet hozza. Mivel a mosógép nagy anyagi beruházás a háztartásoknak, nem mindegy, hogy mennyire tartós darabot választanak, ezért is készült
a vizsgálat.”

A márkás is kínai alkatrészekből készül

Nem lepődött meg az eredményen Sárközi András háztartásigép-szerelő, aki több mint harmincéves tapasztalattal rendelkezik. Azt mondja, függetlenül attól, hogy milyen márkajelzés van a gépeken, amikor szétbontják, kiderül, hogy ugyanazokból a kínai alkatrészekből rakták össze szinte mindet. A drágábbakat kicsit precízebben, de vannak típusok, ahol még ez sem érvényes.

„Nem véletlen, hogy a gyártók többsége ma már egy évre ad garanciát, és a legdrágább gépekre sincs több ötéves jótállásnál – mondta Sárközi András. – Vannak manapság olyan biztosítások is, hogy ezt meg lehet hosszabbítani. Érdemes azonban figyelni arra, hogy mekkora igénybevételre vásároljuk a gépet. Háztartási célokra, úgy számolnak, négynaponta indítják el. Ezekben a mai modellekben pedig ezt nyomon is tudják követni a gyártók. Ha gyakrabban használják, akkor arra hivatkozva, hogy extrém igénybevételnek tették ki, és nem erre gyártották őket, még biztosítás esetén sem fizetik a javítást és az alkatrészt.”

A gépeknek több mint a fele elöregedett

A háztartásigép-gyártókat és -forgalmazókat tömörítő CECED Magyarország Egyesü­lés adatai szerint Magyarországon a nagygépek 59 százaléka 8 évnél idősebb, a mosógépeknél ez az arány 49 százalék. Ezzel az aránnyal az utolsók között kullogunk az unióban. Ezt a szakemberek is megerősítik.
„A vadiúj gépekhez ritkán kell szerelő, de az általános tapasztalat, hogy a mosógépek a leginkább korosak Magyarországon – mondta Orosz László gépszerelő. – A gyakorlat az, hogy rendszerint akkor hívnak minket először, amikor a gépek elérik a négyéves kort. A legtöbb probléma pedig hat és tíz év körül van a gépekkel. Mosógépet és hűtőgépet javítunk leggyakrabban, de a hajszárítótól a fűnyíróig körülbelül ugyanez a gyakorlat, és nagyjából ugyanannyit is bírnak ki a különféle berendezések. A tíz év már egy szerencsés beszerzésnek számít manapság.

Nem legenda, sajnos igaz, hogy azok a nagyobb alkatrészek, amelyek a leggyakrabban romlanak el, csak nagyon drágán cserélhetőek, vagy csak egyben, panelben, ezért sokszor valóban nem éri meg a javítás, hiszen 30-40 ezer forintba is kerülhet megcsináltatni egy használt gépet, ki tudja, mennyi időre, miközben 80 ezer forintért újat lehet venni.”

Az új sokszor tényleg jobb

Ma már sokan felismerték személyes tapasztalataik alapján is: azért bírják rövidebb ideig a berendezések, hogy minél gyakrabban cseréljék őket. Míg régebben egy mosógépet vagy egy hűtőt évtizedekig is használt egy háztartás, ma már 5-6 éven belül újat kell venni, mert a javítás gyakran többe kerül, mint egy új megvásárlása. A jelenség körül persze egy felépített elmélet is kialakul, ami a „tervezett elavulás” nevet kapta. Lényege, hogy a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több cég kevésbé tartós, hamarabb elromló, ezért hamarabb lecserélendő termékeket kezdett gyártani.
„Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy, mondjuk, egy mosógépbe beleszerelnek egy időzítőt, és ha eléri a korhatárt, vége – mondta Sárközi András. – Ezeket a gépeket mosási ciklusokra, a hűtőket üzemórára tesztelik. Évente 100 mosással számolnak és durván 500-600 mosásra kalibrálják az alkatrészeket. Ennél többet ritkán bírnak ki, vagyis 5-8 évente észszerű tervezni a cserét. Az emberek persze minél olcsóbban akarnak hozzájutni a gépekhez, és a nagy árverseny is arra ösztönzi a gyártókat, hogy minél olcsóbb modelleket áruljanak. Ötévente egyébként új modellek is piac­ra kerülnek. Sokan, ha van egy jobb, újabb funkció, többet tud egy gép, már azért is cserélnek. Főként a gazdagabb országokban jellemző ez, de a híradástechnikában nálunk is. Nem is butaság, hiszen egyre takarékosabbak és valóban fejlettebbek az új modellek.”
A tervezett elavulást eddig még egyetlen tudományos vizsgálat sem erősítette meg, sőt, az összeesküvés-elméletek közt tartják számon. Természetesen a cégek sem ismerik el, hogy van ilyen. A Bosch és a Siemens például állítja: a háztartási gépeiket eleve 15 évre tervezik.

Ön is így használja?
-Ne terhelje túl
A maximálisan mosható ruhamennyiségnél többet soha ne rakjunk a gépbe, mert az rontja a mosóhatást! Kevesebbet se, mert azzal ener­giát és vizet pazarlunk!                                                       
-Ha takarékoskodik, vasal
Tudja, miért gyűrődik jobban a ruha energiatakarékos programon? Azért, mert ilyenkor a mosás alacsonyabb hőmérsékleten megy végbe, hosszabban. Az nergiafogyasztás 90 százalékáért felelős vízmelegítést a forgatási energia növelésével csökkentik.
-Friss levegőn szebben szárad
Ha módunkban áll szabadban teregetni, használjuk a centrifuga stop, illetve öblítés stop pótfunkciót. Így a centrifugáláson kívül még a vasalást is elhagyhatjuk.
-Nem jó, ha egyedül van
Habár a legújabb mosógépek már egy okostelefonnal is elindíthatók, ez főleg reklámnak jó. Nem szerencsés, ha nem vagyunk otthon mosáskor. A csőtöréstől a zárlatig sok vészhelyzet adódhat, amit jobb megelőzni.
-Ne hagyja bent a ruhát!
Nemcsak vasalni nehezebb, a gépet is terheli, ha sokáig benne áll a vizes ruha,
penészesedhet is.
-Mossa a mosógépet is!
A mosógépben a használat során vízkő válik ki, és szürkésfehér mészszappan lepi be a fémfelületeket. Évente legalább egyszer indítsunk kímélő 60 ºC-os programot. Öntsünk a gépbe 2 liter 20 százalékos ecetet. Az első öblítés indulása előtt állítsuk le a gépet, és hagyjuk állni benne az ecetes levet pár órát.

A jó öreg Hajdu nem csak legenda, még ma is sok családot kiszolgál
Mindenki ismer valakit, akinek volt legalább egy olyan ismerőse, akinek a Hajdu mosógépe harminc évig javítás nélkül kitűnően mosott. Sárközi András azt mondta: ez nem legenda, még ma is találkoznak olyan Minimat vagy Energomat mosógéppel, amely javítható, vagy még javítani sem kellett. (Sőt, még olcsóbban árult, jól működő, felújított gépekkel is lehet találkozni.) Azt azonban elfelejti a többség, hogy egy új Hajduért nem annyit fizetett, mint a maiakért, hanem a többszörösét.
„A Minimat típust 1977-ben kezdték gyártani Magyarországon, és az akkori legjobb, legkorszerűbb AEG-licencet vették meg hozzá. Éppen ezért sokba is került, olyan státuszszimbólum volt, mint a színes tévé. 11 500 forint volt az ára 1977-ben, amikor az átlagbér 3500 forint volt. Ha most 150 ezer forinttal számoljuk az átlagot és úgy kalkulálunk, hogy 450 ezer forintot elköltünk mosógépre, azért már valóban a legjobbat kapjuk, ami valószínűleg sokszor annyit kibír, mint amit 90 ezer forintért tudunk megvenni – ez ugyanis most az az ár, amennyiért átlagos középkategóriás gépet kapunk.”

a strapát, de a drágábbak is csak nyolcig. Fábos Erika -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!