2015.10.22. 12:11
A gyermekekért küzdenek
Dr. Jakó Mária kapta idén a dr. Frank Mária Emlékplakettet. A díjazott kutatásaiban főként a kisbabák méhen belüli tevékenységét vizsgálta.
Kiváló sportoló, olimpikon, aki kiemelkedő szakember volt a gyermekgyógyászat területén: dr. Frank Mária emlékére hozta létre férje, dr. Renn Oszkár a Gyermekek Gyógyításáért Alapítványt 1993-ban. Az alapítvány minden évben pályázatot hirdet, amire az olyan fiatal orvosok jelentkezését várják, akik tudományos és gyógyító munkájukkal előremozdítják a szakterület munkáját.
[caption id="" align="alignleft" width="430"] Fotó: Berán Dániel
[/caption]
A XXI. Frank Mária Emlékülést ezúttal szerdán az egri kórház refektóriumában tartották. A megnyitó beszédet dr. Vargyay Éva osztályvezető főorvos, a kuratórium elnöke, a gyermekgyógyászat szakfőorvosa mondta el, melyben központi szerepet kapott Frank Mária életútjának, munkásságának ismertetése.
Ezt követően bemutatkozott az idei díjazott, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PhD hallgatója, dr. Jakó Mária. A fiatal kutató számos díja mellé a Bartusz György által tervezett emlékplakettet is megkapta. Kutatásaiban főként a kisbabák méhen belüli tevékenységét vizsgálta. Prezentációjában felvezette munkájának hátterét és lényegét: a köldökzsinór és a méhlepény fontosságát, funkcióját vizsgálta gyógyszeres kísérletekkel.