Közélet

2014.11.02. 09:06

Angolul és németül is tanulhatnak a gyöngyösi kórház dolgozói

A Bugát Pál Kórházban mindig fontosnak tartották a dolgozók képzésének támogatását.

HEOL

A Bugát Pál Kórház vezetése a dinamikus, irányított, folyamatos fejlődés mellett mindig fontosnak tartotta a szakmai színvonal megőrzését, dolgozói képzését, munkakörülményei javítását, a betegek magas színvonalú ellátásának  folyamatos biztosítását. Ezért pályázott és nyert több, mint 25 millió forintot a gyógyító intézmény.

A november első napjaiban induló képzési palettán többek között angol és német nyelvtanulás szerepel kezdő és haladó szinten. A nyelvi képzés mellett informatikai és környezeti fenntarthatósági ismereteket is szerezhetnek a kórház dolgozói, valamint szervezeti hatékonyság növelő és kommunikációs tréningeken vesznek részt.

Weisz Péter főigazgató külön kiemelte, hogy az egészségügyben hosszú évtizedeket eltöltött kollégák számára rendkívül hasznos és fontos a kiégés megelőzése, annak  a technikának az elsajátítása, mellyel a szakmát súlytó stresszt kezelni tudják majd a szakdolgozók, orvosok, gazdasági szakemberek.

A képzésekbe 147 kórházi munkavállalót vontak be. A jövő év február végén záruló program jelenleg a meghatározó munkakörökben dolgozók szakmai, stressz kezelést célzó, idegen nyelvi, informatikai, szervezetfejlesztési, kommunikációs, és környezettechnológiával kapcsolatos képzését biztosítja.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!