2013.04.01. 19:08
Hamarosan eldől, kitagolják-e az intézményt
A kitagolás után 150 fogyatékkal élő személyt lakóotthonokban és lakásokban helyeznek el a környező településéken, a halmozottan sérültek az intézményben maradnak.
Magyarországon a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény rendelkezik arról, hogy az 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézményekben lakó fogyatékos személyek számára több, kisebb létszámú lakóegységet kell létrehozni.
A kitagolásra a kormány hosszú távú, 30 éves programot dolgozott ki. A kormánystratégia célja az, hogy az európai uniós normákkal összhangban a fogyatékos személyek lakhatását és ellátását a lakókörnyezetbe integráltan, kiscsoportos formában, a közösségi szolgáltatások igénybevételével oldják meg.
– Nyertes pályázat esetén a projekt megvalósítása várhatóan még idén elkezdődik, s a jövő év végére befejeződhet. A kiváltott intézménnyel együtt tizenhat ingatlant újítanak föl, bővítenek, alakítanak át. Ezzel párhuzamosan az intézmény dolgozóit és lakóit, a hozzátartozókat és a gondnokokat szakemberek készítik fel az új körülményekre, változásokra – tudtuk meg Benedek Istvántól, a HMIK vezetőjétől.
Bélapátfalván jelenleg 130 férőhelyen időseket, kétszáz férőhelyen fogyatékkal élőket ápolnak-gondoznak. A kitagolás után 150 fogyatékkal élő személyt lakóotthonokban és lakásokban helyeznek el a környező településéken, a halmozottan sérültek az intézményben maradnak.
A projekt nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az érintett települések lakosait, a jövendő szomszédokat nyílt napokon, fórumokon tájékoztassák a programról, hogy kölcsönösen megismerhessék egymást a leendő új lakókkal.
A fogyatékos személyek családi házakban fognak élni, ahol továbbra is biztosított lesz az éjjel-nappali, folyamatos felügyelet. A jelenlegi intézményi ellátás helyett azonban a fogyatékkal élők önállóbb életvitelt folytathatnak segítő szolgáltatások igénybevételével. A projekt hosszú távú célja a kiváltással, hogy a lakók a helyi társadalomba illeszkedve, képességeiknek megfelelően a hétköznapi emberek életét éljék.