2013.12.21. 20:08
Játékok a kórház kis betegeinek
Az előző évekhez hasonlóan idén is ünnepi hangulatban, évzáró ünnepséggel búcsúzott a 2013-as esztentdőtől az egri Sanatmetal Kft.
A cég az idén húsz százalékos növekedésnek örülhet, ezért a vállalat vezetése megköszönte dolgozóinak, hogy ebben segítették a céget, a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó munkatársak pedig átvehették az Év Dolgozója címet Farkas József cégvezetőtől.
Mindezek mellett a főként protéziseiről ismert egri orvostechnikai cég dolgozói és vezetése úgy érezte szeretne segíteni azokon, akik erre rászorulnak. A Sanatmetal felkarolta egy munkatársa adománygyűjtési kezdeményezését is. Az összegyűjtött kedves meglepetéseket, főként játékokból összeállított ajándékcsomagokat a cég az egri Markhot Ferenc kórház gyermekosztályának ajánlotta fel. A csomagokat szerdán dr. Fűtő László, a kórház főigazgatója vette át a cég telephelyén.
Fotó: Az ajándékozó sanatmetalos csapat. Farkas József ügyvezető (jobbról) mellette Fűtő László.