2016.02.25. 11:40
Új kórtermeket adtak át
Az egri kórház felújított, irgalmas rendi épületébe, a Mozgássszervi Rehabilitációs osztály földszintjére költözött a kúraszerű ellátás a rendelőintézetből.
A Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet új kórtermeinek átadóján az egészségügyi intézmény neurológiai osztályának a vezetője, dr. Semjén Judit lapunknak elmondta, hogy a kúraszerű ellátáson a betegek értágító infúziót kapnak a szakorvos előírása szerint, amit napokon keresztül megismételnek, egyebek között javítva ezzel a kezelt személy vérkeringését.
– Az ellátottak elégedettek és igénylik is ezt a fajta kezelést. Ezentúl korszerűbb, szebb és komfortosabb helyen gyógyulhatnak – hangsúlyozta az osztályvezető az új kórtermek előnyeit.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Két szépen berendezett, felújított helyiségben fogadják az infúziós kezelésre érkező betegeket Fotó: Berán Dániel
[/caption]
Kiegészítve a gondolatait dr. Harcsa Eleonóra, a rendelőintézet igazgató is elmondta, a betegek így XXI. századi körülmények között kaphatják meg a kezelésüket. Az új termekben szakorvos és ápolási szakasszisztens is felügyeli az ellátást, amelyet a neurológiai, az érsebészet, a fül-orr gégészet, a belgyógyászat és a járóbeteg szakrendelés betegei vesznek igénybe Egerből és környékéről, a kórház ellátási területéről. Egyelőre napi húsz beteget kezelnek, de napi nyolcvan beteg ellátását tervezik a jövőben. A kórházban hamarosan újabb átalakulás, megújulás várható egyebek között a neurológiai szakrendelésen.