Járvány

2020.06.05. 10:34

Tavasszal döntenek majd végleg az olimpia sorsáról

A szervezőbizottság egyik vezetője szerint jövő tavasszal születhet végső döntés arról, hogy nyáron megrendezhető-e a tokiói olimpia.

Endo Tosiaki, a szervezőbizottság alelnöke pénteken úgy véli, tavasszal kell megvizsgálni, hogy a koronavírus-járvány problémát jelent-e még a világban, és annak fényében lehet dönteni a játékok sorsáról. Azt a szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is már korábban jelezte, hogy

további halasztásra nincs mód, azaz, ha 2021 nyarán nem rendezhető meg az olimpia, akkor törölni fogják.

Pénteken az is elhangzott, hogy a tavalyival ellentétben idén nem rendeznek majd nagyszabású ünnepséget a megnyitó előtt egy évvel.

„A vírus terjedésének veszélye miatt nem rendezhetünk ilyen eseményt”

- idézte a NHK japán nemzeti televíziós társaság a szervezőket.

A tokiói játékokat márciusban halasztották el egy évvel, így a jelenlegi tervek szerint 2021. július 23. és augusztus 8. között kerül rá sor, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!