Kék hírek, bulvár

2016.10.07. 13:57

Másodfokon enyhítették a tánctanár büntetését

Jogerős ítélet született a táncoktató büntető ügyében, aki pornográf felvételeket készített tanítványairól.

HEOL

Az Egri Törvényszék dr. Erdélyi Anna vezette büntetőtanácsa 2016. október 7-én meghozott jogerős ítéletével az Egri Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatta. A másodfokú bíróság a vádlottat 1 rendbeli tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettében, 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, 1 rendbeli, folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntettében és 2 rendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek. A vádlott halmazati főbüntetését 4 év 8 hónap börtönbüntetésre enyhítette, míg a foglalkozástól eltiltás időtartamát a maximális 10 évre felemelte. A közügyektől eltiltást a másodfok nem érintette, annak időtartama 8 év, valamint a vádlottnak meg kell fizetnie az 1.200.000 forintot kitevő bűnügyi költséget is – tájékoztatott az Egri Törvényszék sajtóosztálya.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megalapozottnak találta, az eljárt bíróság a szükséges bizonyítást valamennyi bűncselekmény vonatkozásában lefolytatta, a bizonyítékokat külön-külön és együttesen is értékelte, okszerű következtetést vont le a vádlott bűnösségére. A főbüntetés enyhítésére azért került sor, mert az eset összes körülményével, a sértett megbocsátásával, a tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettének 1 rendbelivé minősítésével, valamint az enyhítő és súlyosító körülményekkel a másodfokú bíróság által kiszabott 4 év 8 hónap börtön büntetés áll arányban.

Mint ismeretes az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott az egri székhelyű Táncsportegyesület elnöke volt, ahol táncoktatói tevékenységet is végzett. A vádlott edzőként oktatta a 4 fiatalkorú sértettet, akik oktatási tevékenysége során a felügyelete alatt álltak. A vádlott oktatási tevékenysége során a kiskorú sértettekkel bizalmas viszonyt ápolt, velük szexuális kapcsolatot létesített. A vádlott a kiskorú sértetteket oly mértékben volt képes hatása alá vonni, hogy fel sem merült bennük, hogy a kapcsolatban sérülhetnek. A kiskorú sértettek a náluk jóval idősebb tanárukkal folytatott szexuális viszonyban értékrendjüktől távol álló szexuális cselekményekbe és méltatlan kapcsolati kompromisszumokba is belesodródtak. A vádlott a sértettekkel való szexuális viszony fenntartása érdekében a lányokat pszichés nyomás alatt tartotta, pedagógusi feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegte és ezzel a kiskorú sértettek erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette. A vádlott két kiskorú tanítványairól – beleegyezésük nélkül – pornográf felvételeket készített, azokat telefonján és számítógépén tárolta.

A vádlott egy nagykorú sértettel – aki iskolájában táncolt – szintén szexuális viszonyt alakított ki. Amikor a sértett a kapcsolatból ki akart szállni, a vádlott közölte vele, hogy akkor nem táncolhat tovább, majd közölte azt is, hogy tudta nélkül fotókat készített róla szeretkezés közben, és azokat közzéteszi, ha nem megy el vele a fellépésekre. A vádlott 2013 májusában számos alkalommal hívta telefonon a nagykorú sértettet, és édesanyját, mellyel önkényesen beleavatkozott magánéletükbe, rendszeresen háborgatta őket, illetve háborgatni szándékozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!