Áldozat

Emlékszem, hogy mikor először hallottam életemben az áldozat szót, egy esetlen, védtelen emberre gondoltam rögtön, aki valami távoli helyen van, de legalábbis semmiképp sem a környezetemben. Azt biztosan tudtam, hogy ennek a szónak súlya van, hangulata, ezer meg egy jelentése és azt is, hogy el kell tolnom magamtól. Én nem lehetek áldozat, csak valaki más.

Nem tudom, hogy ösztönös vagy tanult viselkedés – valószínűleg evolúciós termék –, hogy nem akarjuk magunkat gyengének mutatni. Ha valaki bánt minket vagy megkárosít, akkor még a jogi szakzsargon is sértettnek hív, nem áldozatnak. Mégiscsak jobb így, nem? Kevésbé megalázó? Kevésbé tűnünk gyengének? Kevésbé személyes. Nem akkora szégyen. Tudjátok: én nem, talán valaki más az, messze.

Régen nem beszéltek erről, anyáink és nagyanyáink csak vettek egy nagy levegőt. Nagyapáink is csak nyeltek egy nagyot, úgy viselték a bántalmazást és a megaláztatást. Akkoriban sok minden rendjén volt, ami ma nem. Más kor volt, más sorsokkal, de ez a gondolkodás még nem halt ki az utódokból sem. Inkább a szőnyeg alá söpörjük a gondokat, minthogy beszéljünk róla és tegyünk ellene.

Áldozatnak lenni nem gyengeség

Pedig az áldozati lét nem egyenlő a gyengeséggel, csak azt jelenti, hogy éppen ott, akkor, abban a helyzetben nem tudtál felülkerekedni, nem tudtad feloldani a konfliktust – talán nem is lehetett. Nem vagy ostoba, csak nem zártad be a házat, mert a sokadik napon már annyira fáradt voltál. Nem vagy buta, csak figyelmetlen voltál, mert egyszerre három gyerek beszélt hozzád. Nem vagy komplett idióta, csak zaklatott voltál, mert rég nincs már akit szeretsz. És ezt valaki látta és kihasználta – vagy csak beletrafált. Szerencse kérdése is, az meg forgandó, ugye. Szóval segítséget kérni nem ciki. Nem mindenkinek minden helyzetben létszükség, de rengeteget segíthet egy szakember, de egy barát is, mert a trauma csökönyös és nem nagyon szeret feloldódni magától.

Vannak, akik nem fognak maguktól segítséget kérni. Őket meg kell szólítania az ismerősnek, szomszédnak, barátnak, mer az áldozattá nem válni akarásunk egészen veszélyes mértékeket tud ölteni. Furcsa lény az ember, van, hogy akkor sem kéri, hogy segítsenek rajta, ha az élete van veszélyben. Mert a félelem és a szégyen a fájdalomnál is erősebb.