Itt az idő

Nehezen tudom felfogni, sőt voltaképpen egyáltalán nem, miért kell egy fiatalnak 300 kilométert utaznia ahhoz, hogy egy percet se lépjen pályára a 10–0-ra megnyert idegenbeli mérkőzésen. Egy ürügy merül fel, mégpedig az iskolai kikérő intézménye, azaz a futballköntösbe bújtatott lógás a suliból. Más elfogadható okkal nemigen magyarázható a gyermekfocista nélkülözése az említett végeredménnyel zárult meccsen. Az ugye nem igényel megerősítést, hogy még egy percet is jobb a pályán tölteni, mint egyet sem, mert ez esetben legalább az az érzése támadhat az ifjúnak, hogy valamennyi köze neki is volt a sikerhez. Kispadról végignézni a gálázást felettébb dühítő, különösen, ha az emberfia a korábbi párharcok során már bizonyította: akkor is lehet rá számítani, ha nem a hengerlés vége felé kell beállni a többiek közé. A pedagógia célzatú „pihentetés” vaskos irodalma bizonyára említést tesz a gyermeki lélek földbe döngöléséről, mégsem gondolom, hogy efféle megoldás vezethet célra, ha az ifjonti ellenállás megtöréséről van szó. Még tovább menve: látott már olyan trénert is világ, aki egyszerűen csak nem értett a szakmához, innen nézve azonban a foglalkoztató felelőssége merül fel – egészen a víz színéig.

Ám süllyedjünk újra alulra, a képzési szint első lépcsőihez, ahol – legyen szó Maci-kupáról, tavaszi tornáról vagy karácsonyi kihívásról – gyorsan kiderül, az eredménynél nincs fontosabb. Igaz, egyre több szakmabeli állítja, hogy ez bizony már ódivatú szemlélet, ám a mérkőzésen a régi beidegződés köszön vissza: „Fiúk, nyerni kell!” Győztes párharc során, és főként utána, jó hangulatban könnyebb beleállni a hétköznapi verklibe, mintsem a kudarcot követően, ám vitathatatlan módon az előrelépéshez az is szükséges, hogy mindkettőt átélje a fiatal. Nincs ebben semmi új, az élet más területein is hasonlóan működik a rendszer, csak épp

a sport azért tekinthető a jellemformálás kiváló eszközének, mert mindezt játékos módon, a mozgás hathatós felhasználásával éri el.

Ugyanide tartozik a tudásgyarapítás, vagyis a fejlődés mint az utánpótlás-nevelés legfőbb kérdése.

Erről a Magyar Labdarúgó-szövetség sportigazgatója egy háttérbeszélgetésen szólt, kiemelve: a korábbinál sokkal határozottabb fellépést terveznek, és alapelv, hogy kezdeményező játékot várnak el a kluboktól. Azaz Barczi Róbert szerint a 2020–2025-ös időszakban már a minőségi munkára is jobban kell fókuszálni.

Végre kimondatott.