2020.11.29. 07:10
Merkely Béla elárulta, mivel kezelte magát, miután elkapta a koronavírust
A Semmelweis Egyetem rektora otthonában gyógyult fel a fertőzésből. Elmondta rajta mi segített, amit másnak is bátran ajánl.
Forrás: Semmelweis Egyetem
Merkely Béla maga is átesett a koronavíruson, tapasztalatairól és gyógymódjairól az ATV csatornán beszélt.
A professzor azt mesélte: kezdetben azt hitte, hogy könnyű lefolyású lesz a betegsége, enyhe hőemelkedése volt torokkaparással, a harmadik napon azonban nagy fájdalmai lettek, legyengült és belázasodott.
A Semmelweis Egyetem rektora otthonában saját magát kezelte, de kollégái is számos tanáccsal ellátták.
Elsősorban C és D vitamint szedett, valamint a perifériás idegrendszert érintő fájdalmai miatt B vitamint is, ezen kívül vérhigító terápiát alkalmazott, és ágyban maradt.
A professzor szerint a Remdesivir nevű gyógyszer és a vérplazmakezelés elsősorban a fertőzések korai szakaszában tudnak segíteni, hiszen a vírus terjedését gátolják a szervezeten belül. „Természetesen ha ezeket a terápiákat későn alkalmazzák, már akkor, amikor nem annyira a vírus mennyisége számít, hanem a szervezetnek a reakciója uralja a képet, tehát egyfajta citokin vihar, akkor érthető módon sem a remdesivir, sem pedig a vérplazma nem segít„ – nyilatkozta a rektor.
Éppen ezért fontosnak tartja, hogy figyelni kell a tüneteket, és ha rosszabbodik az állapotunk, el kell menni a kórházba.
„A legfontosabb az időzítés, én azt látom inkább problémának, hogy adjuk a gyógyszert, de sok esetben már egy kicsit későn, mert a beteg későn jelentkezik” – mondta Merkely Béla
Ajánlott még egy pár ezer forintért beszerezhető, az ujjunkra csiptethető oxigénmérő eszközt (pulzoximéter), amivel le lehet mérni, mennyi a vérünk oxigénszintje.
„Ha ez kilencven százalék felett van, akkor nagy valószínűséggel nagy baj nincsen” – mondta Merkely Béla.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten