Támadás

2024.07.06. 10:00

Kihegyezett PVC csővel fenyegette a trafikost

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt, gyorsított eljárásban – négy nappal a bűncselekmény elkövetése után - állított bíróság elé egy férfit.

Heol.hu

A bolti alkalmazott táskáját vitte el (Illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alessandro de Leo

A vád szerint a férfi 2024. június 3-án reggel, a kezében egy kihegyezett PVC csövet tartva bement egy mezőkövesdi dohányboltba, majd az üdítőitalos hűtőszekrények egyikénél álló és árukat pakoló alkalmazottal közölte, hogy „ez egy rablás, pakold ki a papírpénzt a kasszából”. Eközben a nála lévő hegyes tárgyat folyamatosan a sértett nő irányába tartotta, illetve őt a kiszolgálópult mögé terelte - írja a Boon.

Ekkor az eladó – aki többször visszakérdezett, hogy: Milyen pénzt? Közölte azt is a vádlottal, hogy rendőrt hív, és sikerült megnyomnia a pult alatti pánikgombot, melynek hatására a riasztó működésbe lépett. Ekkor a támadó magához vette az eladó tulajdonát képező, a pulton elhelyezett táskát – benne 14 ezer forint készpénzzel, illetve különböző pipere cikkekkel – majd elszaladt az üzletből.

Hat évet kapott

A vádlott a fenti cselekményével 18 ezer forint kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg. A Mezőkövesdi Járásbíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően a férfit 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős, írták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában