Kincsek a felszín alatt: a rejtőzködő ezeréves templom különleges titkai

Építésének lehetséges időpontjáról – fennmaradt korabeli írásos emlékek híján – sajnos alig van ­információnk. Egyes feltételezések szerint már a VI. században is állhatott ez az imahely, míg az általánosan elfogadott kutatási eredmények a XI. századig vezetik vissza a feldebrői Szent Márton-templom történetét. Az eredetileg centrális alaprajzú, öthajós altemplom, igazából Európa-­szerte egyedülálló módon, annak idején több rokonságot mutatott a keleti, mint a nyugati kereszténység építészeti stílusával.

A hívők imahelyének az építtetése a környéken megtelepedett Aba nemzetségből származó Sámuel király ­(990–1044) nevéhez fűződik a krónikák szerint.

Az uralkodó feltételezhetően családi temetkezési helynek szánta a felhúzott épületet. Az altemplom mennyezetét az ország legrégebbi freskói díszítik, amelyek világviszonylatban is jelentős értéket képviselnek. A töredékeken Krisztus, az evangélisták, próféták és apostolok képe, valamint a testvérgyilkosság jelenete vehető ki. Ugyancsak Aba Sámuel nevéhez kapcsolódik a templomot egykor körülvevő háromméteres kőfal és a nyolcméteres vizesárok felhúzása, amely kellőképpen megóvta a környéken dúló tatár és török hordák pusztításától.

A XII–XIII. század fordulóján újabb jelentős átalakításon esett át az épület: ennek következtében az öt hajóból három maradt, a centrális alaprajz pedig kereszt alakúra módosult. Évszázadokkal később, 1743-ban Grassalkovich Antal rendelte el az akkor már erősen megromlott állapotú épület restaurálását – ekkor nyerte el a ma is látható formáját.

Az altemplom a műemlékvédelem legalább tizenegy esztendeig húzódó feltárását követően, harmincöt éve, ­1983-ban nyílt meg újra a nyilvánosság előtt. Átalakult a belső tér, a külső vakolatot leverve láthatóvá vált a falak több korszakot felölelő mozaikja.

A templom napjainkban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Anyagi ráfordítást igényelne

A templomon az 1983-ban befejeződött feltárás óta – pénzügyi lehetőségek híján – egyáltalán nem végeztek restaurációt.

– A külső felületen leginkább a felújítás során felhasznált téglák mállása, kipergése okoz igazán problémát – mutatja a kritikus felületeket Galó József plébános. – Ennél is súlyosabb gondot jelent azonban a nem megfelelő csatornázásból ­adódó beázás, amely tulajdonképpen az altemplom falait érinti. A nedvesedő ­felületeken moha, penész telepedik meg, amelynek az eltávolítása csak erős vegyszerekkel, hosszadalmas munkával lehetséges.

–Nem olyan régen, még 2010-ben bizony vízben állt az altemplomnak egy része – hívja fel a figyelmet a helyzet súlyosságára Kis József gondnok, aki télen-nyáron egyaránt rendszeres szellőztetéssel igyekszik szabályozni az épület páratartalmát. Kiemeli, hogy a műemlék kivételes értékei mielőbbi jelentős lépéseket kívánnak a sürgető restauráció érdekében, hiszen a templom állapotának a megóvása turisztikai szempontból is nagyon fontos feladat.

Fotók: Lőrincz Rebeka