2019.03.20. 14:00
Iskolai hiányzás esetén az intézmény dönt hány napot igazolhat a szülő
Időről időre fellángol a vita a szülők és a gyermekorvosok körében, hogy miért nem lehet rugalmasabban kezelni az iskolai hiányzások igazolását. Néhány helyen változtattak az eddigi rendszeren.
A vegyes körzetekben dolgozó háziorvosok, valamint a gyermekorvosok többször is szóvá tették már az elmúlt években, hogy az iskolai hiányzások igazolása indokolatlan terhet ró rájuk, így továbbra is szorgalmazzák a rendszer változtatását. Azt szeretnék elérni, hogy a szülő több napot igazolhasson a jelenleg megszokott háromnál. Mivel nincs külön jogszabályba foglalva, hogy hány napot igazolhat a szülő, azt az iskolák és óvodák a házirendjükben szabályozzák.
Az egri Kocsis Péterné két iskoláskorú gyermek édesanyja. Azt mondja, ők viszonylag szerencsés helyzetben vannak, mivel gyermekorvosukkal évek óta jól ismerik egymást. – Ha úgy ítéljük meg a párommal, hogy a gyerekek az átlagosnál fáradékonyabbak, kisebb meghűléses betegséggel küzdenek, először telefonon egyeztetünk az orvossal. Ha megerősít bennünket abban, hogy nincs gyógyszerre szükség, csupán egy kis ágynyugalomra, akkor felajánlja, hogy 3-4 napot igazol anélkül is, hogy a zsúfolt rendelőben várakoznánk a vizsgálatra. Hálásak vagyunk ezért, mert nem mindig látjuk értelmét annak, hogy például influenzás betegekkel együtt órákig üldögéljünk egy légtérben. Szerencsésebb lenne, ha az iskola vezetői is bíznának a szülői belátásban, és rugalmasabban kezelnék az igazolásokat. Talán egyszer ezt is megérjük – mondja az anyuka.
Egerben egyébként már van olyan iskola, ahol a vezetés a szülőkkel való egyeztetés után úgy döntött, hogy a korábbi három helyett öt napot igazolhatnak a szülők. A Kemény Ferenc Általános Iskola igazgatója, Kékesi László érdeklődésünkre elmondta, hogy életszerűnek tartották a felvetését, megvitatták azt, így egy éve igazgatói hatáskörben engedélyezte, hogy öt napot igazolhatnak a szülők.
– Természetesen akadhatnak olyan élethelyzetek, programok is egy család életében, ahol esetleg ennél is több időre van szükség. Ilyenkor a szülő írhat hivatalosan kérvényt, és megfontolás után adok engedélyt. Tisztában vagyok azzal, hogy néhány helyen visszaélésre adhat a szülői önrendelkezés kiterjesztése, ám ez nem vonatkozik iskolánkra. Tudom, hogy a szülők túlnyomó többsége becsületes, megbízható ember, akik felelősen nevelik gyermeküket, épp ezért ennyi bizalmat mindenképp megérdemelnek. Ők is és a gyerekek is – tette hozzá Kékesi László.
Tudomásunk szerint egyelőre nem sok helyen módosítottak megyénkben az eddigi gyakorlaton, ám egy pomázi és egy tiszaújvárosi iskolában már jó ideje félévente öt nap hiányzást igazolhat a szülő. Ez Pomázon azt jelenti például, hogy a szülők a három helyett tizenöt napot igazolhatnak tanévenként.
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete a házi gyermekorvosok és a szülők körében közvélemény-kutatást kezdett az óvodai és iskolai hiányzások orvosi igazolásának helyzetéről, annak megítéléséről. A gyermekorvosok azt várják, hogy sokkal kevesebben keresik fel a rendelőt akár személyesen, akár telefonon, csak igazolás miatt, ha egyébként orvosi ellátásra nincs szükségük.
Dr. Kristofori György, Sirok háziorvosa, portálunk állandó tanácsadója több évtizedes praxisában nagyjából az első látásra meg tudja ítélni, hogy beteg-e a gyermek, vagy épp lógni készül az iskolából. A notórius visszatérőket is jól ismeri, s ilyen esetekben előfordult, hogy nem adott igazolást a képzelt betegeknek. A probléma azzal is tetéződik a rendelőkben, hogy a szimulánsok olyan betegektől veszik el az időt, akik igazán rászorulnak az orvosi segítségre.
Az igazolatlan órát szankciók követik
A témához hozzátartozik az is, hogy az iskolai mulasztásokkal kapcsolatos nyilvántartást a járási hivatalok végzik. A szabálysértési csoportokhoz futnak be az iskolai jelzések, s innen értesítik az illetékes gyámhatóságokat, akik az évek óta megszokott rend alapján járnak el. Ötven igazolatlan óra után a családi pótlék folyósítását felfüggesztik, s innentől kezdve a gyámhatóság háromhavonként és a tanév vége után felülvizsgálja, hogy – a lógás miatt – továbbra is indokolt-e az iskoláztatási támogatás felfüggesztése, azaz rendeződött-e a gyermek helyzete, teljesíti-e tankötelezettségét. A felfüggesztést csakis akkor szüntethetik meg, ha a vizsgált időszakban a gyermek egyetlen óráról sem hiányzott igazolatlanul.