Ötszázig számolták az asszonyok a megsütött palacsintákat a kisnánai baracknapon

Már délelőtt elkezdődött a településen a készülődés. A várban idén is megrendezték a népszerű baracknapot, amely minden esztendőben egyre több vendéget vonz az ország különböző tájairól. Borsaiék például Budapestről érkeztek. Azt mondják, nyugdíjasokként szívesen elnéznek egy-egy hétvégi programra a környéken.

– Először Gyöngyösön jártunk, azután jöttünk a várba, most megebédelünk, mert nagyon finomnak látszik a paprikás krumpli. S természetesen a lekváros palacsintát sem hagyjuk ki – meséli Borsai Miklósné.

Palacsinta pedig akad bőséggel, hosszú sor áll az ebédjegyekért. A sütés folyamatos, az egyik asszony a finom édesség tésztáját keveri, a másik a tűzhely mellett áll, a harmadik tekeri, a negyedik pedig osztja az előző nap készült lekvárral töltött palacsintákat. Azt mondják, legalább ötszáz darabig számolták.

– Igazi csapatmunka – szól Kakukk Éva, aki szinte a kezdetektől résztvevője és egyik szervezője a baracknapnak. – Kezdetekben még a falusi vendéglátók összefogásával valósult meg ez az esemény, amelyet ma már az önkormányzat rendez, de legalább tizenöt esztendeje minden évben megszervezzük a vendégekkel közös lekvárfőzést – tudatja. Elmondja azt is, hogy korábban a várjátékokkal egy hétvégére tették a látványosságot, ám ma már emiatt is sokan ellátogatnak a községbe.

A hatéves Mira is kíváncsian áll az asztalra felszerelt kézi daráló mellett, többen biztatják, hogy próbálja csak ki. Ő pedig lelkesen neki is lát, a megpucolt kimagozott barackokat könnyedén viszi a szerkezet. – Szinte gyerekjátéknak tűnik – teszi hozzá Mira anyukája, aki megosztja velünk, hogy a családdal Túrkevéről jöttek el ide, mert két hete, amikor legelőször a várban jártak, meglátták az eseményről szóló tájékoztatást, és a kislány mindenképpen szeretett volna a részese lenni a lekvárkészítésnek.

Lizák Ilona fáradhatatlanul válaszolgat a kíváncsiskodó látogatók kérdéseire. A sátor alatt a barackok gyorsan eltűnnek a darálóban, hamarosan indul a lekvárfőzés, amelyet szintén Ilona, vagyis Lizi néni intéz. Egy kondérba kerül a gyümölcshús, amelyhez mindössze kristálycukrot mér, és már mehet is a tűzre, ám előtte még előkeresi a százéves lekvárkeverő kanalat is. – Kisnánán nagy hagyománya van a sárgabarack termesztésének és a lekvárfőzésnek, szinte minden család kertjében van barackfa. Nálunk többféle is, és a lószemű szilvaalanyra oltott barack a legízletesebb, mert ez jól bírja az itteni talajt – árulja el a szakértő, aki a lányával együtt lekvár- és szörpkészítéssel foglalkozik.

– Éppen most érett be a barack, így erre a napra már jó sokat tudtunk szedni. A kéthektáros területemen mindenféle gyümölcs megterem. Nemcsak barackból főzünk lekvárt, az eperrel kezdjük, majd jön a málna, a ribizli, a josta, a szeder, a bodza, a szilva, a körte, a som, a csipkebogyó – sorolja. Kérdésemre kifejti, hogy a csipkebogyóból és a somból a legmacerásabb a lekvárkészítés, ám az utóbbi években kombinálják is az ízeket, a cseresznye és az eper házasításából igen közkedvelt dzsemet sikerült főzni.

Lizi néni a lekvárkészítés fortélyait is elmeséli, amely állítása szerint nem nagy ördöngösség. Ám az idei gyümölcsöket kicsit elverte a jég, így most azok pucolása időigényesebb volt, mint korábban, de azt leszámítva, egy kilogramm gyümölcshöz harminc dekagramm cukrot ad és csak addig főzi, amíg a habja visszaforrja magát. Ez mindössze néhány perc. Aztán üvegbe rakja, dunsztolja és hagyja kihűlni. Ha a termés is úgy engedi, akkor évente legalább négyszáz üveggel is készít.

Miközben a várban, a sátor árnyékában beszélgetünk a lekvárfőzésről, népes csoport érkezik. A Pestszenterzsébeti Duna Szépkorúak Egyesülete jött meg. Vezetőjük, Csibor Attiláné készségesen tájékoztat, hogy kimondottan emiatt a rendezvény miatt keltek útra, s ide már korábban be is jelentkeztek. Az egyébként nagy számú, több mint háromszáz tagú egyesületből ötvenen választották a kisnánai hétvégét. A herőce és a palacsinta is nagyon ízlett a szépkorúaknak, természetesen friss sárgabaracklekvárral tálalva.