5 újabb legendás vendéglátóhely, amelyet imádtak az egriek

Elkezdődött a Törzshely 2022 játékunk, melynek az első, február 14-ig tartó szakaszában jelöléseket várunk, hogy megtudjuk, melyek a megye kedvenc vendéglátóhelyei. Múltidéző sorozatunk második részében öt újabb legendás helyet mutatunk be, amelyek nélkül anno elképzelhetetlenek voltak az egri mindennapok.

Évtizedekig fiatalok és idősek kedvelt szórakozóhelye volt a Taverna Borozó, amely a Trinitárius utca sarkán működött nagy sikerrel, és szolgálta ki a szomjas vendégeket. A régi, több ágú borospincéből kialakított létesítmény nem meglepő módon elsődlegesen amolyan pince helyiségként funkcionált, és várta a főleg a környékről betérő vendégeket. Pince helyiségről lévén szó a Taverna egy kicsit elhozta a Szépasszony-völgy tufás pincéinek barátságos hangulatát, ahol mindenféle korosztály békésen megfért egymás mellett, legyen szó búfelejtésről, vagy egy tartalmasabb beszélgetésről.

Főleg a hatvanas-hetvenes években élte fénykorát, de a levéltári adatok szerint egészen 1876-ig vissza lehet vezetni a legendás Vörösrák Halászcsárda történetét. A hely specialitása alapvetően a halászlé és az egyéb finom halételek voltak, sőt, – ami akkoriban még nem számított klasszikus ételkülönlegességnek – a rántott békacomb sem maradhatott ki a menüből. Fiatalok, idősebbek is szívesen betértek a helyre, és élvezték ki nemcsak az ízletes ételeket, de a vadszőlővel benőtt teraszos rész utánozhatatlan atmoszféráját is. Jellemző a Vörösrák sokszínűségére és kultikus szerepére, hogy az évtizedek során kocsmaként, önkiszolgáló étteremként, bodegaként, de a kezdetek kezdetén sima pálinka-kimérőként is működött az egység, amelyet az épület rogyadozása miatt 1978-ban ugyan lebontottak, de később a Kossuth Lajos utcában tovább működtettek.

Már az 1900-as évek elején a jómódú vendégek gyakori célállomása volt egy-egy délutáni kávézáskor a Széchenyi Kávéház. Jóllehet puccos hely lévén nem ám sima kávézásról volt szó, sokkal inkább szertartásról, így nyilvánvaló, hogy a kávéházban megválogatták a vendégeket, és megkövetelték a kulturált viselkedést. A hely bútorozása, egész megjelenése nagypolgári életérzést adott az ide betérő vendégeknek, mondani sem kell, manapság országszerte mekkora hiány van az efféle kiszolgáló helyiségekből.

Már a jóval bohémebb közönség egyik kedvenc szórakozóhelye volt a régi Népkert területén elhelyezkedő Sörkert, híresen barátságos kiszolgálással a hatvanas-hetvenes években. A mindenféle szükségtelen külcsínt nélkülöző kockás, abroszos vendéglőként is működő helyiség hajdanán a középiskolások törzshelyének számított, leginkább az olcsó csapolt világos Kőbányai miatt. De nemcsak italozhattunk, hanem étkezhettünk is a Sörkertben: babgulyás, túrós tészta, mákos guba, csirkepörkölt, mindenféle főzelék fasírozottal – csak néhány közkedvelt fogást idéztünk a nagyon változatos menüsorból.

Aki turistaként érkezett a megyeszékhelyre, annak valószínű a vidék Gerbaud-ja, azaz a Dobos cukrászda volt az egyik legelső felkeresett pihenőhely, az ottani kihagyhatatlan specialitásokkal, a békadesszerttel vagy a Dobos tortával. Korábban már foglalkoztunk az ország egyik legpatinásabb cukrászdájának történetével, majd szomorú hattyúdalával, pedig évtizedekkel korábban Eger elképzelhetetlen lett volna a Dobos nélkül. Manapság azonban olyannyira megváltoztak a vendégkör igényei, hogy a Dobos szépen lassan elvesztette egyedi jellegét, egyre kevesebb betérő vendéget vonzott, mígnem igazából kihasználatlanná vált.