Ha meg akarjuk menteni az őzgidát, ne nyújunk hozzá, hívjunk segítséget!

Az őzgidák minden évben április és július között születnek meg, nagy többségük pedig májusban, júniusban. Az erdőjárók illetve a kirándulók többsége a legrosszabbra gondol, ha elárvultnak tűnő őzgidát talál, látszólag magányosan, a semmi közepén.

Fontos tudni, hogy nem minden magányos, anyja nélkül megtalált gida vár emberi segítségre. Sőt, kifejezetten árthatunk is az állatnak, ha megmentjük

– hívta fel a figyelmet az Országos Magyar Vadászkamara a közleményében. Azt írták, hogy a fűben lapuló, nemrég született vadak csak látszólag védtelenek és elárvultak. A suta ugyanis többnyire akkor hagyja egyedül – azaz fekteti el – az utódját, ha veszélyt érez vagy pedig táplálékért megy. A gida ilyenkor ösztönösen meglapul, és próbál mozdulatlanul, rejtőzködő foltjaival beleolvadni a környezetébe. Mivel nem menekül, sokan azt gondolhatják, hogy az állat beteg. 
Mások csak a házi kedvenceknél megszokott módon bánnak vele, megsimogatják a valóban aranyos vadat. Ez sem ajánlott azonban.

Ilyenkor ugyanis a gidán és környezetén rajta marad az ember szaga, ezért az anyja már nem fogja elfogadni, szoptatni. Mindez akár a kis őz életébe is kerülhet, mert vagy éhhalál vár rá, vagy védelem nélkül könnyen a ragadozók prédájává válhat.

Az út mentén talált gidákat sem szabad befogni, hazavinni, és otthoni nevelésükbe kezdeni, figyelmeztetnek a szakemberek. Jogilag ugyanis addig, amíg a vad él, az állam tulajdonának számít. Így ha valaki hazavisz egy gidát vagy borjút, a Büntető Törvénykönyv értelmében lopást követ el. Másrészt komolyan veszélyezteti a vad életét is a megfelelő ismeretek híján.

Ha tehát úgy ítéljük meg, hogy az őzikének valóban segítségre van szüksége, akkor inkább értesítsük a területileg illetékes állatvédő szervezetet! – ezt tanácsolja a vadászkamara közleménye.