Civil Kavalkád

2023.08.31. 10:24

Az ötvenéves Tisza-tó a szolnoki Civil Kavalkád díszvendége

Pódiumbeszélgetéssel, születésnapi tortával is várják az érdeklődőket.

Molnár Helga

Az 50 éves Tisza-tavat ünneplik a Civil Kavalkádon

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Idén 50 éves a Tisza-tó, s már eddig is rengeteg programmal ünnepeltek a környékbeli települések. Ezúttal Szolnok következik, a szeptember 2-án megrendezendő 20. Civil Kavalkád díszvendége az 50 éves Tisza-tó lesz.

Szeretünk, Tisza-tó! címmel pódiumbeszélgetésre várják az érdeklődőket 10 óra 30-tól a Kossuth téren felállított színpadon. A beszélgetésben részt vesz Miklósa Erika művésznő, a Tisza-tó Nagykövete, Debreczeni Ildikó, a Tisza-tavi Fesztivál igazgatója, Ljasuk Dimitry, független filmes, a Tisza nevében és a Jóreménység-sziget filmek rendezője, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a Tisza-tó miniszteri biztosa, Hubai Imre, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke valamint Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnök.

A Tisza-tó 50 standjánál a pódiumbeszélgetést követően a beszélgetésben résztvevőkkel közösen felvágják a Tisza-tó – fekete erdő, joghurtos mangó, mogyoró és eper ízekből álló – születésnapi tortáját, amelyet szétosztunk a vendégek között. A nap folyamán hagyományos és szilvalekváros ferdinánd kóstolóval is várják a látogatókat. A Tisza-tavi és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét átölelő kvízjátékok legjobbjai pedig az Aktív Magyarország, a Tisza-tavi Kerékpáros Centrum, az I Love Tisza-tó és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat jóvoltából azonnal értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában