Prevenció

2023.08.28. 17:15

Évente négyezren válnak áldozattá Hevesben, együttműködés segíti majd a megelőzést

Másfél éve működik áldozatsegítő központ vármegyénkben, évente több száz esettel találkoznak, de ennél sokkal több embernek volna szüksége anyagi, érzelmi segítségre.

Tóth Balázs

A megállapodástól a áldozatsegítés hatékonyabbá válását várják

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Az áldozati jogok szélesebb körű érvényesülése és az áldozatsegítés hatékonyabb megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást kötött az Igazságügyi Minisztérium és az Egri Főegyházmegye.

A megyeházán tartott eseményen Juhász Attila Simon, a Heves vármegyei közgyűlés elnöke az egri áldozatsegítő munkáját méltatta és hozzátette, minden eseményükön igyekeznek informálni az áldozatsegítési lehetőségekről az embereket. Ignácz Balázs főispán az Egerben, a Rákóczi út 10. alatt működő központról beszélt. A központ 2022 márciusában nyílt, de korábban is végzett munkát. 2021-ben 44 határozat született 50 ügyfél ügyében, és 2,8 millió forint segítséget nyújtottak. 2022-ben 37 határozatot hoztak 50 ügyfélt érintően és 3,2 millió forintot biztosítottak, idén júliusig 34 határozatot adtak ki 40 ügyféllel kapcsolatosan és 2,7 millió forint támogatást adtak. Van értelme a központhoz fordulni.

Dr. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, országszerte 12 áldozatsegítő központ és három pont működik, szeretnék, ha minden megyeszékhelyen lenne ilyen. Az itt dolgozók munkája hivatás és erkölcsi kötelesség egyben. Törvény szól az áldozatok segítéséről, ebben 140-nél több civil, egyházi és önkormányzati partnerrel működnek együtt. Akiket sérelem ér, azoknak a rendőrség is elmondja, kikhez fordulhatnak segítségért, de igyekeznek terjeszteni mindenhol az információt. Szeretnének minél több áldozatot elérni, hiszen nem csak nekik, hanem családtagjaiknak is szükségük van a krízishelyzetekben a profi érzelmi, pszichológiai segítségnyújtásra.

Dr. Mecser Tamás Heves vármegyei rendőr-főkapitány szerint eddig az elkövetők megbüntetése volt a prioritás, ez jelentette a prevenciót is, de föl kell zárkóztatni mellé az áldozatok támogatását. Aktív a kapcsolatuk a megyei központtal, tavaly 111-en, idén már 200-an keresték föl az általuk odairányított sértettek közül a hivatalt. A megyében évente 2-4 ezer ember válik bűncselekmény sértettjévé, de az események a családtagjaikat is megviselik. Tanulni kell egyelőre a támogatást, hiszen ma is jellemző a sértettek okolása.

Az egri központ elérhetősége:

Egerben az Áldozatsegítő Központ a II. Rákóczi Ferenc utca 10. szám alatt található, telefonon a  +36 (30) 3752176-os számon érhető el. E-mail: [email protected]

Ha baj van, a rendőrség a 112-es hívószámon bármikor tárcsázható. 

Lóczi Tamás, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke kifejtette, az iskolákban igyekeznek észrevenni, kiknek a viselkedése változik meg, s annak a család, vagy a kortárscsoport az okozója. Új területeken érik inzultusok a gyerekeket, az interneten de a világban máshol is, ez kihívást jelent. Kifejtette, volt már kapcsolata az áldozatsegítőkkel. Az intézmények részére is van ifjúság- és gyermekvédelmi szabályuk. Noha nem jellemző az áldozattá a válás, vannak feladataik.

Dr. Kormos Kinga, az Egri Áldozatsegítő Központ koordinátora szerint két jelentős partnerük van, a rendőrség és a kormányhivatal, nekik köszönhetően kihelyezett ügyfélfogadásokat is tudnak tartani. Az anyagi segítségen túl pszichológiait is tudnak nyújtani, gyerekeknek is. Fordulnak hozzájuk súlyos bűncselekmények áldozatai is, de gyászfeldolgozásban és zaklatás (bullying) áldozatainak ügyén is dolgoznak. Fontos, hogy tudjanak az emberek, gyerekek erről a lehetőségről, szerinte a társas kapcsolatok leépülnek, az egymásra szánt idő rövidül, ezért is fontos a fiatalokkal a kötetlen beszélgetés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában