Nyílt nap

2023.09.05. 18:41

Az erdő csodáit látták az egri nyílt napon + fotók

Közel háromezren vettek részt az érsekkerti rendezvényen.

Molnár Helga

Rengeteg érdekességgel várták az érdeklődőket

Forrás: Szántó György/Heves Megyei Hírlap

Tizenkettedik alkalommal szervezte meg az Egererdő Zrt. az Egri Erdészeti Nyílt Napot. A keddi érsekkerti eseményen közel háromezren vettek részt. Vigh Ilona, az Egererdő Zrt. kommunikációs és közjóléti vezetője érdeklődésünkre elmondta, a résztvevők bepillantást nyerhettek az erdő rejtélyes világába, megismerhették az erdészek sokszínű munkáját.

– A vármegye számos pontjáról érkeztek óvodás és iskoláscsoportok, akik különféle ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat, de a környezettudatosság jelentőségéről is tanulhattak. Tizenöt állomásos interaktív tanösvény várta az érdeklődőket – tette hozzá.

Az erdészeti szakiskola is jelent volt a nyílt napon, így a gyerekek megismerhették az intézményt is. Volt sportbemutató, vadászkutyák, méhész, a legnépszerűbbnek pedig az erdei melléktermékek állomás bizonyult, ahol különféle szörpöket, lekvárokat, gyümölcsöket találhattak. A szakemberek az erdőlátogatás szabályaival is megismertettek mindenkit, de láthatóak voltak erdészeti gépek, és különböző fatermékek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában