Jegyzet

2023.11.08. 08:00

Erdőfürdő

Fekete-Vadászi Erika

Valahol olvastam, hogy minden harmadik ember, ha rossz hangulatban van, akkor a könyvek világába menekül. Lehet ebben valami, ahogy abban is, hogy egy erdőben tett séta segít kitisztítani az ember fejéből a rossz gondolatokat. 

Én is többször próbáltam már olvasással, túrázással jobb kedvre derülni. Nemrég is így tettem. A megszokottnál melegebb, naposabb őszi idő tökéletes alapot szolgáltatott, a lehulló falevelek ezernyi színben pompáztak, a madarak csicseregtek, minden adott volt ahhoz, hogy a fák között barangolva jobb kedvre derüljek. Ketten mentünk, cél nélkül bolyongtunk, közben találtunk néhány őzlábgombát is, minden jól alakult, egészen addig, amíg vissza nem értünk az autónkhoz. 

Két, kisebb ló méretű kutya várt ránk a kocsink mellett. Már a méretük is aggodalomra adott okot, de az, ahogy bámultak, máris elindított a fejemben egy rossz horrorfilmet. Hiába próbáltunk határozottak lenni, rájuk is kiabáltunk, nem ijedtek meg, sőt, jól meg is ugattak, és úgy néztek velünk farkasszemet, hogy nem voltam benne biztos, ha még egy lépést teszünk, nem ugranak nekünk. Muszáj volt elindulni az autó felé, és mikor már elég közel voltunk hozzájuk, valahogy mégis meggondolták magukat, és meghátráltak.

Hatásos túra volt, minden más rossz gondolatom háttérbe került, azóta álmomból felkelve is a kutyák jutnak eszembe. Az erdőfürdőzés létező program, még szerencse, hogy ebből nem vérfürdő lett. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában