Hatvan

2024.03.03. 08:55

Bringatároló: kikukázták, aztán rendbe tették mégis

Itt a tavasz, a kerékpáros problémákra megérkezett az újabb szépségtapasz – áll az InterCity Vonatok Hatvanban elnevezésű Facebook-csoport legújabb bejegyzésében, amelyben újabb sikerükről számolnak be. Ezúttal a vasútállomás bringatároló utcabútorának rendbetételét érték el.

Tari Ottó

Mint írják, éppen egy éve hívták fel a figyelmet arra, hogy a kerékpáros infrastruktúra minősége és mennyisége elégtelen a hatvani vasútállomáson. Bringatároló hiányzott az állomásról. Levelük nyomán tizenkilenc használt, de felújított bringatároló érkezett, amit a biciklisek gyorsan „belaktak” de állításuk szerint a probléma nem oldódott meg. A csoport egyik tagja ugyanis észrevette, hogy a régi, és már használhatatlan bringatárolót elvitték, és hulladékként tárolják a MÁV egyik épületének udvarán. 

bringatároló, hatvan, vasútállomás
Bringatároló felújítva. Még tetőt szereltek is rá, de volna még tennivaló 
Forrás: Facebook/InterCity Vonatok Hatvanban

– Újabb levelet küldtünk, kértük ezek megjavítását – közölte a Facebook-csoport szószólója. – Tavaly év végén aztán az egyik eltávolított és leselejtezett biciklitároló visszakerült az állomás területére lefestett, felújított állapotban. Jó hír, hogy tetőt is szereltek rá, így megérkezett az első fedett kerékpártároló a vasútállomásra. Bárki számára használható, köszönet érte a pályavasút munkatársainak!

Bringatároló újratöltve: a bicikliseken a sor

A Facebook-csoport bejegyzése szerint most a bicikliseken a sor, ezért kérnek minden vasútállomásra járó kerékpárost, hogy teszteljék az új tárolókat! Próbálják ki, hogy megfelelő-e az új szerkezet a kétkerekűek elhelyezésére, netán kell-e még valamit javítani rajta. A minap ugyanis azt érzékelték, hogy a sárvédő tartórúdja beszorult az egyik tároló alsó, kétoldalt felálló vaspántjába, s ezt az utóbbi alkatrész eltávolításával lehetne kiküszöbölni.

Ezen kívül szükségük van további visszajelzésekre is, amiket kommentekben vagy a partneri hozzáállást mutató pályavasút címére ([email protected]  lehet elküldeni.

A bejegyzéshez máris érkeztek észrevételek, így például, hogy a tároló előtti területen meg kellene tiltani a parkolást, mivel az ott veszteglő autóktól alig lehet odaférni. Ezen kívül mivel az alkalmatosság földes részen található, esős időben nem lehet majd úgy használni, hogy ne legyen sáros a kerékpáros.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában