2024.04.18. 15:30
Programkavalkád a gyakorló iskola diáknapján
Hónapok óta készülnek erre a napra a diákok, a tanárok és a szülők is. A gyakorló iskola diáknapjára a tizenegyedikes osztályok filmet forgattak, tánccal és bevonulással is készültek a kiválasztott témájukhoz kapcsolódóan.
Idén is nagyszabású diáknapot szerveztek az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikumban. A diákok, a tanárok és a szülők is nagy erőkkel dolgoztak azért, hogy a gyakorló iskola diáknapján egész napos programkavalkáddal várják a résztvevőket.
Bérces Alexandra, az iskola pedagógusa elmondta, hogy idén is három tizenegyedikes osztály diáknapozik és mindannyian izgatottan vágtak bele ebbe a kalandba.
– Több hónapja készülnek erre a napra, nem csak a diáknapozó osztályok, de tanáraik és szüleik is. Rengeteg segítséget kaptak és kapnak a diákok, hiszen szüleik és tanáraik ma is itt vannak és a büfében, valamint a programokon is tevékenykednek. A három osztály idén teljesen különböző témákat választott magának. A 11.A osztály Falunapra hívja a diákokat, a 11.B a Multiverzumba utaztatja az érdeklődőket, a 11.C osztály pedig az igaz Vadnyugat hangulatát hozta el az iskolába – részletezte a diáknap fő témáit Bérces Alexandra.
Rengeteg programot szerveztek a gyakorló iskola diáknapjára
Elmondta, hogy az osztályok rengeteg programot szerveztek erre a napra, több fellépő is műsort adott az iskolában, érkezett fúvószenekar, volt kutyás bemutató, pihenésképpen pedig gamer szoba és szépségszalon várta a fiúkat és lányokat. A három osztály az iskolában és az iskolaudvaron is biztosította a finom falatokat a résztvevőknek büfével és szabadtéri főzéssel.
Az EKKE gyakorló gimnázium diáknapja
Fotók: Gál Gábor/Heves Megyei HírlapAz iskolában szinte minden terem tele volt, hiszen kézműves foglalkozások, divatbemutatók, nyereményjátékok és szabaduló szobák szórakoztatták a diákokat. Az udvaron pedig ügyességi versenyek, állatbemutatók, lézerharc, habparti és buborékshow a programkínálat. De a gimnazisták nem felejtkeztek el a kisebbekről sem, hiszen az alsós diákoknak is készültek külön játék- és pihenőszobákkal.
A nap végére pedig hat kategóriában szavazhatják meg a diákok a diáknapozó osztályok teljesítményét, így témára, büfére, programokra, táncra, filmre és bevonulásra is lehet külön-külön szavazni. Ezek mellett pedig a diákok minden évben megszavazzák az év legnépszerűbb tanárát is.