Nem fürdőhely

2024.07.30. 11:09

Valamitől bezöldült a szökőkút a Dobó téren

Többeknek szemet szúrt, hogy az egri Dobó tér szökőkútja szokatlanul algás. Bezöldült a szökőkút, amit a tiltás ellenére sokan használnak fürdőhelyként.

Szabadi Martina Laura

Kedd reggelre feltűnően algás lett a Dobó téren lévő szökőkút. Ottjártunkkor a Városgondozás Eger Kft. munkatársai már tisztították a kutat. Eged Renátó ügyvezető kérdésünkre elmondta, ilyen mértékű algásodást még soha nem tapasztaltak a cég munkatársai. Ráadásul gyorsan, néhány nap alatt bezöldült a szökőkút.

Néhány nap alatt bezöldült a szökőkút az algától
Néhány nap alatt bezöldült a szökőkút az algától
Forrás:   Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Már voltak jelei, de hirtelen, néhány nap alatt alakult ki a az alga. Az intenzív napsütés lehet az oka, de nem tudjuk, most miért lett ilyen intenzív a folyamat. Gyakrabban fogjuk ellenőrizni a szökőkutat és vizsgáljuk a megelőzés lehetőségeit, mint például az algaölő szerek használatát. Fontos, hogy az a térkőben ne tegyen kárt, illetve figyelembe kell vennünk, hogy gyerekek is be szoktak menni a szökőkútba – mondta portálunk kérdésére.

A szökőkutakban egyébként nem lehet fürdeni, kifejezetten tiltott, azok vize ugyanis nem szűrt, csak forgatják, és nem csak algát, vegyszereket, állati ürüléket is tartalmazhatnak. Ennek ellenére Egerben is gyakran, előszeretettel engedik a gyerekeket a szökőkutakba, pedig a Dobó téri kút környékén hajléktalanok is gyakran megfordulnak. Tavaly Hatvanban is igyekezett nyomatékosítani az önkormányzat, hogy a szökőkutak nem strandolásra valóak. Korábban portálunkon megírtuk, hogy a szökőkutak vízminőségét nem is ellenőrzik, gyakran állatok is pancsolnak benne, továbbá szennyeződhetnek porral, talajszemcsékkel, így nagy az esély a fertőzésre. Biztonsági eszközök, mint például korlát, csúszásgátló lapok sincsenek, mint egy fürdőben, ezért bennük mártózni balesetveszélyes is. A meleg, nyári hőmérséklet szintén elősegíti a mikroorganizmusok elszaporodását.

– A szennyeződésekkel elsősorban hasmenést okozó egysejtűek, baktériumok és vírusok kerülnek a szökőkútba. A fertőződés lehetősége akkor áll fenn, ha a vizet véletlenül lenyelik, vagy nedves kézzel ételhez, arcukhoz nyúlnak. Ezekre a kórokozókra a gyerekek a felnőtteknél még fogékonyabbak – mondta kérdésünkre dr. Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos. A vízhálózatokon keresztül akár a légkondikban is tenyésző, légiós baktériumként ismert kórokozó is a közterületi csobogókba juthat, s a nyári kánikula idején ott elszaporodhat. A szökőkutak üzemelése közben nagy mennyiségű vízpermet keletkezik, amit könnyen belélegezhet az, aki benne fürdik.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában