Hűsítő

Mostanában havas tájakról álmodom. Jó lenne kicsit dideregni, meleg pulóvert húzni, megrakni a kandallót jó száraz tűzifával, hogy lobogjon a fénye és melegítsen a téli napokon. Az elmúlt napokban, amikor az extrém hőségtől más se jár az ember eszében, hogyan lehetne elviselhetővé tenni a nappalokat és éjszakákat, zúzmarás ablakok, befagyott tócsák képe dereng fel előttem. 
Milyen jó, ha az ember alkalmazkodni tud a változó időjáráshoz, s mennyire szorongató, amikor ráébred, hogy ez egyre kevésbé sikerül. A kert tele van fával, éjszakánként a hatalmasra nőtt ezüstfenyő ágai szó szerint bekukucskálnak a nyitott ablakon. A terebélyes diófa árnya is enyhet ad ideig-óráig, de délelőtt tíz órától ott sem lehet megmaradni. 
Évekig hessegettem a gondolatot, hogy klímaberendezést szereltessek fel az otthonunkban, mivel tudom, hogy ami belülről hűt, az kívül fűt. 
Ismerősöm meséli, hogy ők jól bírják a hőséget. A nagymama vályogházában húzzák meg magukat az unokákkal. Ott ilyenkor is viselhető a hőmérséklet. Sakkoznak, malmoznak, mint a régi időkben, és nap közben a kútban hűtött dinnyét majszolják. 
Vályogházat már nem építek, de szeretném még élvezni a nyarakat. Klímaszerelőt ilyentájt nehéz találni, így a nyár hátralévő részében a túlélésre rendezkedtem be. Éjszakai, hajnali alapos szellőztetés, napközben árnyékolás mindenhol. 
Klímapara? Ezen már nincs vita. Mára a túlélés a tét. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)