Interjú

2024.07.24. 17:25

Szádeczky Kornélia örök szerelme az idegenvezetés

Szádeczky Kornélia, az egri kötődésű turisztikai szakember számára sokat jelentenek az elért eredmények és a vendégektől érkező pozitív visszajelzések.

Molnár Helga

Az idegenvezetés a megunhatatlan, örök szerelmet, az első vidéki Tourinform iroda pedig sokáig álmai munkahelyét jelentette az egri kötődésű Szádeczky Kornélia számára. A Turizmus.com Női vezetők a turizmusban sorozat interjújából kiderül, hogyan találták meg a szakembert karrierje során a feladatok, amelyeket az alkotás és a nyomot hagyás vágyától vezérelve igyekezett ellátni.

Szádeczky Kornélia örök szerelme az idegenvezetés
Szádeczky Kornélia örök szerelme az idegenvezetés
Forrás: turizmus.com

– A családomban gyakori volt a vendégjárás, sokszor kérték a rokonaim, hogy meséljek Egerről. Amikor a gimnázium után sikeres felvételivel, de helyhiány miatt elutasítottak a magyar–német szakról az egyetemről, egyértelműnek tűnt, hogy a turizmus lesz számomra a megoldás. Az Expressz Utazási Irodánál helyezkedtem el, ahol munka mellett az összes megszerezhető referensi képzést, többek között az idegenvezetői és felsőfokú idegenforgalmi tanfolyamot is elvégeztem - magyarázta.

– Bár a szakirányú diploma megszerzésére csak később került sor, gyorsan bekerültem a szakmai körforgásba, és a megnyitása után fél évvel felkértek az egri Tourinform iroda vezetésére. Az első vidéki Tourinform az álom munkahelyet jelentette számomra, ahol komoly feladatot, a szakmai program összeállítását bízták rám. Az információáramlás biztosítására elkészítettük az első Heves megyei szálláskatalógust, amelyben ismérveket írtunk le a szálláshelyek besorolásához. Ez a kiadvány az évek során 60-80 oldalas könyvvé nőtte ki magát. Az utánunk megnyitott húsz iroda tagjainak mi szerveztük az első országos Tourinform-találkozót Egerben, hogy lehetőséget adjunk a szakmai egyeztetésre – fogalmazott.

Kisebb kitérők után, 2004-ben ismét a Tourinform iroda élére került, majd a következő állomás az életében a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület, amelynek TDM-menedzsere lett.
– Csodálatos, építkezős időszak volt. A piacon áruló nénitől a polgármesterig, kis panziók tulajdonosától a nagy szállodák menedzsmentjéig mindenkivel meg kellett találni a hangot, összefogni a célokat, elfogadtatni, hogy közös, új márkát építünk. Szép lassan egyre több partnerünk állt a törekvéseink mellé. Egyik nap együtt szedtük össze az iroda udvarán álló diófa leveleit, másnap nagy látogatottságú rendezvényt csináltunk. Elindítottuk Egerszalók gyógyhellyé válásának folyamatát, és megkezdtük a színvonalas szolgáltatást nyújtó vállalkozások díjazását. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a három település (Eger, Demjén, Egerszalók) vendégéjszakáinak száma ebben az időszakban több mint háromszorosára emelkedett – beszélt róla.

Majd 2024 februárjában a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ első embere lett.
– A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat és Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közös projektje volt ez a beruházás, a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ az ügynökség telephelyeként működik. Vezetőként nem kisebb feladatot kaptam, mint hogy a 14 hónap alatt felépített épületből csapatommal négy évszakos turisztikai terméket alakítsunk ki, valamint együttműködést építsünk ki a Tisza-tavi térség szereplőivel. A Kérész Központban célunk, hogy a látogatóink a szemükön, fülükön, tapintásukon keresztül rengeteg dolgot érzékeljenek, és ezek hatására elgondolkodjanak azon, hogy hogyan járulhatnak hozzá a fenntarthatósághoz – mondta Szádeczky Kornélia.

A teljes interjút a Turizmus.com-on lehet elolvasni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában