Ministránstalálkozó

2024.08.12. 08:55

Életre szóló élmény volt a főegyházmegyei ministránsoknak a római zarándoklat

Az Egri Főegyházmegye 82 ministránsa járt Rómában, a XIII. Nemzetközi Ministránstalálkozón. A fiatalok a Vatikánban Ferenc pápával is találkoztak.

Szabó István

Az Egri Főegyházmegye 82 ministránsa járt a közelmúltban a Rómában rendezett XIII. Nemzetközi Ministránstalálkozón, számolt be a főegyházmegye. Közlésük szerint a találkozó idén a Veled (Iz 41,10) mottóval zajlott. Az Egri Főegyházmegye weboldalán egy detki ministráns, Szabó Márton középiskolás diák beszámolóját olvashatjuk a római zarándokútjukról.

Örök emlék marad a római ministránstalálkozó a résztvevő fiataloknak
Örök emlék marad a római ministránstalálkozó a résztvevő fiataloknak
Forrás: eger.egyhazmegye.hu

– Hosszas szervezés után, amiben Kakuk Ferenc plébános atyánk is részt vett, Rómába utazhattunk a Nemzetközi Ministráns Találkozóra, ahová Vízi János rektor atya, Lóczi Tamás spirituális atya, Pietro Trevisan és Michele Gervasoni káplán atyák, valamint a papnövendékek kísértek el minket. Július 28-án reggel a kápolnai templomban szentmise keretében kértük az Isten segítségét a sikeres zarándoklatért, majd innen indultunk el két autóbusszal. Szerencsére probléma nélkül érkeztünk meg a Padova közelében lévő tranzitszállásra. A hosszú út alatt és a szállásunkon megismerkedhettünk új barátainkkal. Első vacsoraként már az olasz konyha ízeit kóstolgathattuk – kezdte Szabó Márton.

A csoport másnap délelőtt ellátogatott a padovai Szent Antal-bazilikához.

– Egy szerzetes testvérnek köszönhetően vicces, de nagyon érdekes tárlatvezetésen vehettünk részt, melyben a bazilika hatalmas ereklyetartó kápolnájába is betekintést nyertünk. Városnézés után Róma felé vettük az irányt, a második éjszakát már az a Róma melletti Riano-ban töltöttük. A keddi napunk a Vatikánban telt. Délelőtt a Szent Péter-bazilikát csodálhattuk meg, később egy fergeteges hangulatú eseményen találtuk magunkat. A Szent Péter tér tele volt Európa minden tájáról ministránsokkal, hogy találkozzanak a Szentatyával, Ferenc pápával. Szerencsére nekünk sikerült jó helyet találni, így szinte testközelből láthattuk őt. Baráti hangulatban, minden nemzet a zarándoktárgyait – kalap, sál, kulcstartó – cserélgette. Nekem is sikerült ilyen módon is emlékeket gyűjteni. A szerda délelőtt folyamán a lateráni bazilikához és a Szent Lépcsőhöz vezetett az utunk, délután a magyar és a határon túli egyházmegyék ministránsaival közösen részt vettünk a magyar szentmisén a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában. Ezt követően Róma városát jártuk be. Számos nevezetességet megtekintettünk, mint a Colosseum, a Spanyol Lépcső és a Trevi-kút – sorolta Szabó Márton. 

A Trevi-kútnál is jártak a ministránstalálkozón
A Trevi-kútnál is jártak a ministránstalálkozón
Forrás: eger.egyhazmegye.hu

Mint mondta, csütörtökön a ministránsok kiélhették bolondos, fiatalos énüket, és a tengerparton töltötték az időt. A szálláson pihenéssel, beszélgetéssel zajlott a nap hátralévő része.

– Pénteken elköszöntünk Riano-tól, és Assisi felé indultunk, ahol a Szent Ferenc-bazilikáról kaptunk egy érdekes és izgalmas magyar tárlatvezetést. Ellátogattunk Boldog Carlo Acutis sírjához is, aki fiatalon halt meg, de élete sokak számára lehet példaértékű, akit hamarosan szentté avatnak. Az utolsó, szombati napon haza indultunk. Hála Istennek mindenki megérkezett, ugyan az éjszakai órákban, de mindenképp megérte. Mindannyiunk nevében köszönjük azt a sok időt, amelyet ránk áldoztak az atyák, a kispapok, diakónusok és azok, akik a háttérben tevékenykedtek azért, hogy egy életre szóló élményt szerezhessünk. Hálásan köszönöm, hogy ennyi gyönyörű épületet láthattam, sok új embert megismerhettem, sok érdekes és finom ételt is megkóstolhattam, és nem utolsó sorban a hitemben megerősödhettem a Szentatya által. Isten fizesse meg nekik! – fogalmazott Szabó Márton.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában