Szemetelünk

Vannak egy-egy ügy iránt elkötelezett emberek, s ez az elkötelezettség időnként még tiszteletre méltó is. Személy szerint ilyennek tartom a Trabant-expedició természetvédelmi tevékenységét, amiről kitalálója és éltetője úgy fogalmazott, hogy szó szerint egészen a világ végéig – értendő ez alatt a Cap Finisterre („Végső fokon”) azaz a középkorban ismert világvége – tart. Afrikában eltöltött hat hónapot követően érkezett meg Zsolt csapata Spanyolhonba, arra a helyre, amit ők közel két évtizede ismernek. Itt középkori zarándokruhát öltve – a zarándok/turistaút mentén – szedik a szemetet úgy, hogy több mint 800 kilométert gurulás nélkül, gyalogosan tesznek meg. Persze a kívülálló rávághatja, hogy valamiféle önreklámról, hóbortról, ki tudja miről lehet itt szó. Ki az a bolond, aki mások által eldobált dolgokat szed össze előbb a fekete földrészen, majd az öreg kontinens nyugati csücskén? 
A kételkedők meggyőzése helyett ezen a helyen is azt mondom, hogy mindenkinek szíve joga ítélkezni. Az viszont ténynek mutatkozik, hogy mi, emberek felelőtlenül teleszemeteljük a bolygónkat. Lehet, hogy kritikával illetjük azt, aki az erdőszéli pázsiton maga után otthagyja a szendvicsestasakot, az energiaital laposra gyűrt dobozát, miközben mi magunk más módon szennyezzük a környezetünket. Sokan vagyunk, sokféle a lehetséges „módszer” is. Aki példát mutat – nagyon messzire látszót, vagy éppen csak felsejlőt –, legalább egy „kistakarítás” erejéig, az mindenképpen hasznosat cselekszik. A többi pedig egyszerű irigység vagy mellébeszélés. 

(Főoldali képünk illusztráció: Shutterstock.)