Fázunk

4 órája

Egerben és Gyöngyösön is szinte mindenhol kérték, induljon el a távfűtés

A vénasszonyok nyarának is oda, már fázunk. Szinte mindenütt elindult a fűtés.

Molnár Helga

Beköszöntött az ősz, ez tagadhatatlan, egyre hidegebb az éjjelek, s már a nappalok is. Lassacskán egyre többen azon kezdenek el gondolkodni, bekapcsolják-e a fűtést. Szeptember 15-től van lehetőség a távfűtést használóknak is kérni a fűtés elindítást, meg is kérdeztük az egri és a gyöngyösi szolgáltót, mit tapasztaltak.

Minden távhőszolgáltató életében jelentős dátum a szeptember 15-e, mivel ekkor kezdődik a fűtési időszak a jogszabály szerint. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szolgáltatónak kötelező elindítania a fűtést.
– Eger esetében az, hogy hogyan és mikor indul el a fűtési szolgáltatás az a fogyasztókkal (az épület tulajdonossal például társasház, szövetkezet) megkötött közszolgáltatási szerződés tartalmazza. A fogyasztók a szerződés aláírásakor két lehetőség közül választhattak. Az egyik lehetőség az, hogy a szolgáltatótól írásban kérik a fűtés indítást. Ezzel a lehetőséggel a fogyasztók közel 90 százaléka él. Ehhez a közösség képviselőjének elég egy e-mailt küldenie. A másik lehetőség az, hogy a szolgáltatóra bízzák a fűtés indítást. Ekkor a szolgáltató a napi átlagos hőmérsékleti adatok, illetve a meteorológiai előrejelzések lapján dönt a fűtési szolgáltatás elindításáról. Október elsejéig a fogyasztók közel 85 százaléka kérte, hogy indítsák el a fűtési szolgáltatást – írta megkeresésünkre az Evat Zrt. részéről Szabó Attila, irodavezető-energetikus.

Polonkai Béla, a gyöngyösi Városgondozási Zrt. távfűtési ágazatvezetője hasonló tapasztalatokról számolt be. Mint közölte, két épület kivételével minden fogyasztónál elindították a fűtést.
– Az előző évek szokásival ellentétben a múlt hét folyamán egy kör e-mailt küldtünk a fogyasztókat képviselő társasház kezelőkhöz, intézményekhez, amelyben felhívtuk a figyelmet a hidegebb időjárási előrejelzésekre. E levél következtében szinte mindenki kérte a fűtés bekapcsolását, és az ezzel kapcsolatos teendőinket is hatékonyabban tudtuk megtervezni – tette hozzá.

Mint korábban megírtuk, Gyöngyösön  több fejlesztés is volt. Az Olimpia úti kazánházban, valamint az Erőmű és Platán úti vezetékszakaszon modernizált a cég. A Városgondozási Zrt. Gyöngyös szerint a fejlesztések növelik az ellátás biztonságát.

Egri olvasónk elmondta, hogy gyorsan ment a távfűtés bekapcsolása a tízemeletes társasházban. 

– A hideg idő beköszöntével kedden délelőtt a közös képviselő a társasház több lakójának kérésére levélben kérte a fűtés bekapcsolását. Nem is számítottam rá, de már délután melegek voltak a csövek. Örülök neki, hogy a többség így döntött, hiszen a hajnalokon már eléggé lehűl a levegő. A radiátorokat légteleníteni kellett, de ez nem volt nagy feladat. Jó már egy kicsit melegebb lakásba hazatérni – fogalmazott olvasónk.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában