Megemlékezés

2024.08.13. 10:39

Bródy Sándor munkásságának emlékére sétáltak Egerben

Bródy Sándor halálának 100. évfordulóján szervezett sétát a Bródy Sándor Könyvtár. Az író Egerben töltött éveinek legfontosabb helyszínein hallgattak történeteket az érdeklődők, valamint koszorúztak is.

Hornyák Réka

A központi könyvtárnál gyűltek össze hétfőn délután fél ötkor a megemlékezésre az érdeklődők, majd átvonultak a séta első állomására, a névadó író szülőházához. Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, a könyvtár igazgatója mondott beszédet, melyben Eger különlegességét és büszkeségeit emelte ki, mondván, minden egrinek büszkének kell lennie városára és annak történelmi múltjára. Beszéde után, a könyvtár szervezési igazgatóhelyettesével, Komló-Szabó Ágnessel megkoszorúzták Bródy Sándor szülőházát. 

Bródy Sándor munkásságának emlékére sétáltak Egerben
Bródy Sándor munkásságának emlékére sétáltak Egerben
Forrás:   Huszár Márk /  Heves Megyei Hírlap

Turay Zoltán, helytörténeti könyvtáros a séta minden állomásán történelmi érdekességekről mesélt az érdeklődőknek. A házról egyebek között kiderült, hogy van benne egy forrás, melynek kútja mai napig áll és még víz is van benne. Elmondása szerint Bródy Sándor összesen 13 évet élt Egerben, ám ezek élete talán legmeghatározóbb évei voltak. Sosem felejtette el, hogy honnan jött és a későbbiekben is büszkén mesélt szülőhelyéről. 

HMM_0024
Megkoszorúzták Bródy Sándor szülőházát
Forrás:   Huszár Márk /  Heves Megyei Hírlap

Kiderült a történetből az is, hogy az elemi iskola után, Bródy Sándor két évet járt a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumba. A séta következő állomása így az iskola volt. A helyszínen Szécsényi Orsolya elárulta, hogy Bródy Ciszterci értesítője a könyvtár tulajdonában van, melyből kiderül, hogy jó tanuló volt az író, ám nagyon eleven. Mindig az újat kereste, forrt a vére és ez már gimnáziumban a magatartás és szorgalom jegyein is meglátszottak. 

A séta további megállói a Minaret és a Bródy Sándor Könyvtár volt, végül pedig a Szmrecsányi Lajos Érsekkert volt a végállomás. Az egybegyűltek megemlékezés gyanánt Varga Imre szobrász művét, a Bródy Sándort és Gárdonyi Gézát ábrázoló szobrot is megkoszorúzták. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában