Évadnyitó

2024.08.27. 14:03

Reményekkel telve várják az új évadot a Gárdonyi Géza Színházban

A színház újraalapításának harmincnyolcadik évadját kezdi az egri teátrum.

Molnár Helga

Évadnyitó társulati ülést tartottak kedden az egri Gárdonyi Géza Színházban. Blaskó Balázs igazgató előbb szomorú hírekkel kezdett. A napokban elhunyt Kakó Zsolt, a kelléktár vezetője emléke előtt egyperces gyásszünettel adóztak. Elárulta azt is, már nem társulati tag Szőke Olivér, ő felmondott. Mint mondta, rendkívül sajnálja, hiszen szavai szerint nagyon tehetséges kollégájuk volt.

Ezt követően emlékeztetett a nyári sikerekre, ugyanis jelen voltak a Szarvasi Vízi Színház 14. évadában két produkcióval, A brémai muzsikusokkal és a Házasságszerzővel. Taps köszöntötte Dimanopulu Afroditét, aki a legjobb női főszereplő díját érdemelte ki Mrs. Dolly Levi megformálásáért.
– Mindkét produkciónkat telt ház követte, s nagy sikere volt társulatunknak – húzta alá.

Az előttünk álló évadról is szólt, a Gárdonyi Géza Színház újraalapításának 38. évadára készülnek a 2024/2025-ös színházi szezonban. Szavai szerint kinyílnak a kapuk a teátrum előtt, azt várja, hogy a sötét alagút végén megcsillan a fény.

– Nagyon optimistán, sok reménnyel tekintek az elkövetkezendő évadunkra, bár a jelen állás szerint nem sok okom lenne, de mégis – fogalmazott. Hozzátette, a városvezetés utolsó intézkedéseivel is gondot okozott a teátrumnak annak ellenére, hogy megszavazták a hiányzó támogatási összeget, a polgármester ezt a döntést megvétózta. Mint mondta, nem lát nagy reményeket arra, hogy a helyzet változik októberig. Ám a pályázati sikerekben annál inkább, kapott visszajelzést abban a tekintetben, hogy kiemelten sikeresek lesznek.

– A következő szezon magyar évad lesz, hiszen minden, színpadra kerülő darab magyar szerző műve. A XIII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon kerül először színpadra GG Tánc Eger tagozati együttesünk előadásában a Fehérlófia című tánc- és mesejáték. Ezt követően Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című művét visszük színpadra Frigyesi András rendezésében. A bemutató tervezett időpontja október 4-e.

– A nagysikerű musical, a Valahol Európában követi a sort Bal József rendezésében, majd Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát láthatják a nézők, melynek rendezője jómagam. Előbbit a tervek szerint november 15-én, utóbbit december 13-án mutatjuk be. A következő évben, 2025. január 22-én kerül közönség elé a Kolontos Palkó című mesejáték, Baráth Zoltán rendezésében. Ezt követően a GG Tánc Eger nagyprodukcióját, a Café Brasil című táncfantáziát láthatják nézőink, Topolánszky Tamás koreográfiájával és rendezésében. Cser Zoltán mesejátékát, A Hétpettyes lovagot, március 25-én mutatjuk be, a darab rendezője Baráth Zoltán. Az évadot Vajda Katalin, Fábri Péter Anconai szerelmesek című zenés komédiájával zárjuk, a színpadra állítója Moravetz Levente, a bemutató április 25-én lesz – részletezte.

A bevételekről is beszélt, elmondta, hogy jól alakulnak, túlszárnyalták a tavalyi bérletes nézőszámot, a bevételi előirányzat közel hatvan százaléka már teljesült. Topolányszy Tamás, a GG Tánc Eger vezetője is szólt néhány szót, s bemutatta a társulat két új tagját, Szénási Dollit és Agárdi Márkot. Végül Blaskó Balázs boldog új évet kívánva hivatalosan is megnyitotta az új évadot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában