2023.08.20. 16:59
FSC: a háromfélidős mérkőzés olykor kaotikusnak tűnhetett
Rendhagyó mérkőzéssel folytatta bajnoki felkészülését a Füzesabonyi SC NB II.-es férfi csapata. A második nyári edzőmeccsén a Szinparti KSE jelentett megméretést.
Molnár Martinék állták a sarat
Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap
– Háromszor 30 percet játszottunk, így nem csak a taktikai elemek gyakorlását, hanem az állóképesség fejlesztését is remekül szolgálta a találkozó – fogalmazott a füzesabonyiak edzője, Major Attila.
– Munkahelyi elfoglaltság miatt akadtak hiányzók, akiknek a pótlásáról a saját nevelésű fiatalokkal gondoskodtunk.
Számos felállást kipróbáltunk támadásban és védekezésben is. Mindenkinek elég sok játékpercet adtam, ezáltal néha kicsit kaotikusnak tűnhetett a játék, de örülök, hogy extrém felállások alatt is megfelelő színvonalon tudtunk játszani. Bár most nem ez volt a legfontosabb, de örülök neki, hogy a végén, a legfontosabb percekben fegyelmezett védekezéssel és bátor, de higgadt megoldásokkal a magunk javára tudtuk fordítani az eredményt Jövő héten Gyöngyösön játszunk felkészülési mérkőzést a Gyöngyösi KK I. osztályú junior csapatával.
A második nyári felkészülési mérkőzésen:
FÜZESABONYI SC–SZINVAPARTI KSE 34–32 (10–9, 18–20)
Füzesabony, Városi Sportcsarnok. V.: Paulovics Zs., Vitális G.
FSC: Szabó Patrik, Halász R., Juhász K. (kapusok), Bakó B. 2, Szabó Patrik, Molnár M. 8, Nagy B. 9, Halsz Sz. 1, Igó Á., Csapó P. 3, Orosz L. 4, Szabó B. 3, Angyal A., Antal Cs. 3, Kis L., Tamás T. 1.