2024.06.18. 13:48
QHB-Eger: Komlóról érkezik beálló
Támadásban és védekezésben is bevethető beállóval erősíti meg keretét az NB I. 2023/2024-es szezonjában 10. helyen zárt QHB-Eger férfi csapata. A Komlóról érkező Szöllősi Olivér, Bőti Dominik után a vármegyeszékhelyi klub második nyári szerzeménye.
Szöllősi Olivér (jobbról) három szezont töltött Komlón
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap
Döme Szabolcs távozásával nyílt meg az út Szöllősi Olivér előtt, aki három szezon után távozott a szintén élvonalbeli Carbonex-Komló csapatától. A 26 éves beálló 2017-ben a Balatonfüredi KSE kölcsönjátékosaként, a Dabas színeiben mutatkozott be az NB I.-ben. Később a fürediekkel, a Mezőkövesddel és Komlón gyarapította élvonalbeli tapasztalatát. A 2023/2024-es szezonban 26 NB I.-es mérkőzésen 33 gólt szerzett.
– Olivér már jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, amit a játék több elemében is képes kamatoztatni. Komoly céljai vannak az NB I.-ben, motivált, agilis játékos, bízom benne, hogy jól illeszkedik majd a csapat szerkezetébe – fogalmazott érdeklődésünkre az egriek edzője, Tóth Edmond.
Szöllősi Olivér a másodosztályban ezüstérmes Veszprém Handball Academy U21-es csapatától érkező 20 esztendős balszélső, Bőti Dominik után a QHB-Eger együttesének második nyári szerzeménye.
Így áll a 2024/2025-ös keret, amely folyamatosan bővül
KAPUSOK: Marczika Barnabás, Ágoston Áron
JOBBSZÉLSŐK: Lezák Áron, Maracskó Zalán
JOBBÁTLÖVŐK:
IRÁNYÍTÓ: Tóth Károly
BEÁLLÓK: Abdeldjalil Zennadi (algériai), Szöllősi Olivér
BALÁTLÖVŐ: Tóvizi Tamás
BALSZÉLSŐK: Száva Máté, Bőti Dominik
VÉDEKEZŐ: Kiss Gergő