Vízilabda

1 órája

Női Bajnokok Ligája: a kerületiek legyőzésével zárt a Digi-Eger

Házigazdaként a negyedik helyen végzett a női Bajnokok Ligája selejtezőjének D jelű ötösében a magyar bajnoki bronzérmes Digi-Eger csapata. Szilágyi Dorottyáék az Eurokupában folytathatják nemzetközi szereplésüket.

Sike Károly

Az egri lányok csoportjuk negyedik helyén zártak

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A rehabilitációját végző Rebecca Parkes várhatóan november közepén térhet vissza. A válogatott center kiesése komoly érvágás az egrieknek, ezt a vezetőedző, dr. Sike József is kihangsúlyozta, amikor a selejtezőt megelőzően az esélyekről kérdeztük. A házigazdaként szereplő egriek rendkívül fiatal együttest vonultattak fel, amelyben a pénteken szemsérülést szenvedett Katona Zsófia kiválását követően, a mindössze 14 éves Fajcsák Zorka is meghívást kapott.

A Bitskey Aladár Uszodában rendezett négynapos eseményen az ellenfelek között szerepelt az egyaránt olasz SIS Roma és a Pallanuoto Trieste, a spanyol CN Terrassa és a III. Kerületi TVE együttes. 

A Bajnokok Ligája selejtezőjében öt csoportban zajlottak a küzdelmek, mindegyikből az első kettő, illetve a legjobb harmadik csatlakozott a nyolcaddöntő mezőnyéhez, amelynek a magyar bajnoki címvédő UVSE, a spanyol Mataro, a Sabadell, a görög Olimpiakosz és az olasz Orizzonte Catania kiemeltként automatikusan tagja.

Az egriek mérkőzésein:

DIGI-EGER–CN TERRASSA (spanyol) 10–19 (3–6, 1–4, 3–4, 3–5)
A GÓLDOBÓK: Lendvai N. 4, Szilágyi D., Szellák Cs. 2–2, Borsi I., Horváth L. 1–1, ill. Prats Rodriguez, Piralkova Coello 5–5, Dalmases Zurita 4, Nicholson, Ten Broek, Pena Carrasco, Gomez de la Puente, Houghton 1–1.

DIGI-EGER–SIS ROMA (olasz) 12–15 (1–3, 5–3, 3–4, 3–5)
A GÓLDOBÓK: Lendvai N. 4, Horváth Zs. 3, Szilágyi D. 2, Sóti L., Pogonyi B., Szellák Cs. 1–1, ill. Chiappini 6, Zaplatina 3, Picozzi, Papi 2–2, Ranalli, Cocchiere 1–1.

DIGI-EGER–PALLANUOTO TRIESTE (olasz) 17–19 (2–4, 5–2, 4–4, 3–4) – ötméteresekkel: 3–5
A GÓLDOBÓK: Szilágyi D. 5, Pogonyi B. 3, Lendvai N., Weston 2–2, Sóti L., Horváth L. 1–1, ill. Cordavani 4, Cergol, Gragnolati 3–3, Gant 2, Citino, Koptseva 1–1.

DIGI-EGER–III. KERÜLETI TVE 13–10 (5–1, 2–3, 2–2, 4–4)
A GÓLDOBÓK: Szilágyi D. 3, Horváth L., Lendvai D., Pogonyi B., Szellák Cs. 2–2, Borsi I., Horváth Zs. 1–1, ill. Tóth Zs., Rajna E. 3–3, Török D., Ráski L., Kiss P., Hajdu R. 1–1.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Pallanuoto Trieste–SIS Roma 9–11 (2–4, 0–1, 4–4, 3–2), Pallanuoto Trieste–III. Kerületi TVE 14–13 (7–3, 2–4, 3–3, 2–3), CN Terrassa–Pallanuoto Trieste 15–9 (2–3, 4–4, 5–0, 4–2), III. Kerületi TVE–SIS Roma 10–18 (3–5, 2–4, 4–4, 1–5), III. Kerületi TVE–CN Terrassa 14–18 (4–6, 3–5, 5–5, 2–2), CN Terrassa–SIS Roma 14–13 (4–1, 3–4, 3–3, 4–5)

A D-csoport végeredménye: 1. CN Terrassa (továbbjutott) 12 pont, 2. SIS Roma (továbbjutott) 9, 3. Pallanuoto Trieste 5, 4. Digi-Eger 4, 5. III. Kerületi TVE 0.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában