A sérült embereknek nem sajnálatra van szükségük

A sérült emberek mindennapjairól nem könnyű beszélni, gondolhatnánk, de a szövetség tagjai – akik mindannyian érintett szülők – megpróbálják a lehetetlent: eltüntetni a társadalmi előítéleteket. Domán Zoltán, a szülőszövetség elnöke célkitűzéseikről így nyilatkozott:

– Ma Magyarországon több százezer fogyatékkal élő ember van, akik alapvetően négy, nagy, országos szervezetbe tömörülnek. Mi azért hoztuk létre a szülőszövetséget, mert előtte egyik társadalmi szervezet sem karolta fel a legsúlyosabb állapotú emberek problémáit. Célunk, hogy a halmozottan sérülteknek, fogyatékosoknak és családjuknak segítséget nyújtsunk társadalmi, erkölcsi, anyagi problémáik megoldásában, képviseljük érdekeiket az állami és a civil szervezetek körében. Tagjaink nagy része Heves megyében él – körülbelül százhúsz családdal vagyunk kapcsolatban –, akik kevés szabadidejüket feláldozva, térítésmentesen dolgoznak. Szomorú, ha egy szülőnek sérült gyermeke van, de ezt fel kell dolgozni, ezzel együtt kell élni. Mi mindannyian vállaltuk azt, hogy gyermekeinket odahaza, családban neveljük fel. Az egyesületünk közös programokat is szervez, rendszeresen tartunk egymás között beszélgetéseket: apa-, anyaklubot. Kölcsönösen segítjük egymást.

Nagyon fontos, hogy az egészséges hozzátartozókat tehermentesítsük, hogy ne váljanak ők is sérültté. Az édesanyák többsége általában magára marad – tette hozzá a lesújtó adatot. – Egyesületünkhöz mindössze húsz apuka tartozik.

Felesége, Ágnes vette át a szót. Három gyermekük van, róluk ő mesélt: – A legkisebb fiunk, Dénes 11 éves, jelenleg kint van a szalaparti gyakorló iskolában. Nagyon szép kisfiú, de egy háromhónapos csecsemő szintjén van. Veseproblémái voltak, hatéves koráig nagyon szépen fejlődött, aztán jött az epilepszia, ami nagyon lerontotta az állapotát. A legnagyobb lányunk, Dorina húszéves, Dani pedig tizenhat. Ők ebben nőttek fel, és annyira elfogadták ezt a helyzetet, hogy sokszor ők vigasztaltak minket. A mai napig nagyon sok erőt adnak. – Nem kell félni a sérült emberektől – egészítette ki Zoltán –, bárkivel előfordulhat egy pillanat alatt, hogy tolószékbe kerül. Minden relatív, ha Dorina négyest kap, nem örülünk, ha Dani hármast kap, örülünk, ha Dénes megivott egy nap pohár teát, annak nagyon-nagyon örülünk. Mindenkit a saját helyzetéhez kell viszonyítani, és így helyre tudunk tenni dolgokat.

Dancsné Barócsi Gizella kislányával, a harmincéves Diával él Egerben. – Kislányom mióta megszületett nem beszél, de egy pillantásából kitalálom már a gondolatait is. Nagyon sok örömet tud szerezni. Felelősségteljesen kell viselkedni, nem sajnálatra van szükségünk, hanem arra, hogy tudjanak rólunk, és segítsenek rajtunk. Persze, nem öröm ez, de sajnálni nem kell. Ezt valamiért kaptuk az élettől, amitől sokkal többek vagyunk, mint egy átlagember, aki sosem találkozik az életében ilyen nehézséggel. Nagyon erős a sérült emberekben a hatodik érzék – emelte ki az anyuka. – Lelki síkon nagyon sok pluszt adnak. Mi vagyunk elrontva a világ által, és nem ők.

Ha valaki találkozik velük, akkor megváltozik az élete

Egerben, a Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményben töltik gyakorlatukat az egri főiskola hallgatói. Az egyik diáklány is megosztotta tapasztalatait: – Kicsit féltem, amikor odakerültem, de annyi szeretetet adnak ezek a gyerekek, hogy nem hittem el. Teljesen más emberként jöttem el. Rossz látni, hogy az emberek nem tudják, hogyan viselkedjenek velük szemben, szükség van a felvilágosításra. Ha több időt töltünk a sérültekkel, rájövünk, mik az igazán fontos dolgok az életben. Hiszem, hogy az emberek eredendően nem rosszak, csak rossz mintákat látnak, és azokat hozzák magukkal.