Közélet

2013.06.24. 19:34

A talaj hőjével fűtik az intézményeket

Kezdődik az önkormányzat és három intézményének fűtéskorszerűsítése Füzesabonyban. Ősszel már egy új rendszerrel melegítik három intézményük radiátorait.

HEOL

 

 Az önkormányzat, valamint a későbbi szolgáltató Green Generation Technologies Kft. hosszú előkészítő munka után megállapdott abban, hogy az egy épületben működő polgármesteri és járási hivatal, az egészségügyi központ és a Pöttömke Óvoda fűtési rendszerét korszerűsíti.


A megállapodás értelmében az új szolgáltató külső finanszírozással, önkormányzati hozzájárulás nélkül valósítja meg a szükséges fejlesztéseket. Azt is írásba foglalták, hogy a korszerűsített rendszer üzemeltetése nem kerülhet többe, mint az eddigi, sőt megtakarításokat kell elérni az eddigi költségekhez képest. A szolgáltató ugyanis garantálja a megtakarítást, a szerződés 10+5 éve alatt az önkormányzatnak az előre jelzett díjaknál magasabb költségei nem lehetnek.


– A garantált költségmegtakarítáon túl további előny – mondta el Sipos Attila alpolgármester – hogy olyan korszerű technológiával fűtik majd az önkormányzati épületeket, mely által nullára csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása.

 A jelenlegi gázkazános központi fűtés mindegyik épületben megszűnik. az alternatív energiatermelő rendszer központi elemeként két hőszivattyút, és egy 15000 literes fűtési puffer-tartályt, valamint az egészségügyi központban egy ezer literes melegvíz tárolót építenek be.

 A korábban kazánházként használt helyiségek helyén új, korszerű hőközpontok jönnek létre. A jelenlegi hőleadó rendszer megmarad, azonban kijavítják annak hibáit.


A megújuló energiát a talajhő biztosítja majd, ezért minden intézmény udvarán, a föld alá talajszonda rendszert telepítenek. Az új, környezetbarát és költségtakarékos fűtési rendszer távfelügyeleti rendszerben működik majd, az időjárás, a hőmérséklet változásához rugalmasan tudnak majd alkalmazkodni.  Ezzel is energiát és pénzt takarítanak majd meg.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!