2014.09.01. 12:06
Ebolacsomag: Heves megye kórházaiban is felkészültek
Hazánkban eddig még egyetlen ebolás beteget sem találtak, s nagyon kicsi az esélye, hogy a vérzésesláz-fertőzés eljut az országba.
A kórházak sürgősségi és fertőzőosztályaira előírt „ebolacsomag” részeként speciális, vízhatlan orvosi köpenyt, egyszer használatos vízlepergető gumicsizmát, cipővédőt, szem-, arcvédő maszkot, bizonyos beavatkozásokhoz, például mesterséges légútbiztosításhoz sebészi maszkot, a helyiségek, vizsgálóeszközök megfelelő fertőtlenítésére alkalmas vegyszereket kell beszerezniük az intézményeknek. Az új előírás a kórházaknak több százezer forintos extra kiadást jelent - írják.
Szegedi Erzsébet, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház sajtóreferense érdeklődésünkre azt közölte, hogy ők is megkapták a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének levelét. Rögtön tájékoztatták is intézményük dolgozóit annak tartalmáról. A kért feltételek kialakítása folyamatban van, megkezdték a szükséges eszközök beszerzését is.
Fekete Gábor, a hatvani Albert Schweitzer Kórház sajtószóvivője elmondta: rendelkeznek az ebolagyanús betegek vizsgálatához szükséges eszközökkel, s munkatársaik tisztában vannak az ÁNTSZ által előírtakkal.
Dr. Assani Omar, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház intenzív osztályának osztályvezető főorvosa tudatta: minden szükséges tájékoztatást továbbítottak dolgozóiknak, hogy ha ebolagyanús beteg érkezik a kórházba, azt felismerjék. Plusz eszköz beszerzésére nem volt szükségük.