2014.05.06. 17:17
Mozgássérült sportolónak segít az idei maratonfutás
Bencsura Zoltán álma, hogy bizonyíthasson atlétaként is. Ő mindent megtett és megtesz, „csak” a megfelelő futó-műlábhoz szükséges pénz hiányzik.
A rendezvény célja kettős: egyrész az alapítvány általi támogatásokhoz, másrész az egri mozgássérült fiatalember, Bencsura Zoltán álmainak megvalósításához szükséges anyagiak előteremtése. Zoltán, aki közlekedési balesetben elveszítette bal kezét és bal lábát, sportemeberként, mint úszó a 2008-as Paraolimpián Pekingben pillangóban a 9. helye megszerzésével már bizonyított.
Álma, hogy bizonyíthasson atlétaként is. Ő mindent megtett és megtesz „csak” a megfelelő futó-műlábhoz szükséges pénz hiányzik.
Az alapítvány most arra kéri a füzesabonyiakat, hogy segítsék Zoltán nagy álmának megvalósítását, tűntessék el együtt azt a 3 másodpercet, ami a londoni Paraolimpián való részvétele múlott. Egy megfelelő műlábbal megvalósulhatnak Zoltán céljai, nagy eséllyel ott lehet Rio de Janeiro-ban a következő para világjátékokon.
[caption id="" align="alignleft" width="316"] Bencsura Zoltán Fotó: Lénárt Márton
[/caption]
A május 17-i programokon való részvétel Zoltánt segíti. A családi futás 9 órakor indul a telepi kistemplomtól, a cél pedig a Duropack telephelyén lesz. Azok is segíthetnek, akik csak a színes családi programokra látogatnak ki a Duropackhoz. Ők jelképes 200 forintos belépővel támogatják a célt. A maratonra előzetesen, vagy a helyszínen is lehet regisztrálni az 1500 forintos nevezési díj megfizetésével.
A családi programok tíz órakor kezdődnek, ekkor rajtol a maraton, utána tánc-, és kutyás bemutató, zumba, yamatose karate és modellező bemutató, táncház, valamint a két füzesabonyi óvoda, a Pöttömke és a Hétszínvirág műsora várja a közönséget. Kisérő rendezvényként véradás, vérnyomás- és vércukormérés, újraélesztési bemutató, egészséges életmódot népszerűsítő előadások, valamint kézműves foglalkozások várják a vendégeket.
Tavaly két füzesabonyi, súlyosan beteg kislány gyógykezelésének támogatására költötték a futóverseny nevezési díjait.