2020.03.19. 23:03
Nagy-Britannia részben kivonja csapatait Irakból
Azt nem árulták el, hány katonát érint a művelet.
A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Washington vezette koalíció missziója a pandémia miatt amúgy is szünetel mintegy két hónapig.
Emellett felfüggesztették a NATO katonai kiképző misszióját is. A brit kormány az iraki biztonsági erők lecsökkent kiképzési igénye miatt úgy döntött, hogy kivonja katonai kontingensének egy részét Irakból.
„Nagy-Britannia kulcsfontosságú katonai személyzetet hagy Irakban, hogy ezzel biztosíthassa az iraki kormány és a nemzetközi koalíció támogatását, valamint a brit érdekek megfelelő érvényesülését” – áll Ben Wallace védelmi miniszter közleményében.
A védelmi tárca ugyanakkor biztonsági okokra hivatkozva nem közölte, hogy hány katona térhet vissza hazájába. Mindössze annyit tett hozzá, hogy a visszatérő katonákat máshová vezényelhetik át, esetleg segíthetik a koronavírus-járvány miatt érintett hozzátartozóikat.
A brit katonák 2014 óta vesznek részt az iraki biztonsági erők kiképzésében az Iszlám Állam terrorszervezet ellen alakult nemzetközi koalíció keretében. A missziót azonban a világjárvány miatt 60 napra felfüggesztették.
Nagy-Britanniában a kormány legfrissebb adatai szerint 3269-en fertőződtek meg a vírussal és 144-en hunytak el a betegség következtében.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg