Kiemelkedő és tanulságos bűnügy

2024.07.07. 19:00

Nyolc évet kapott kedvese megfojtásáért

Tizenöt esztendős mátraaljai városbeli lányt gyilkolt meg az őrülten féltékeny nyíregyházi fiatalember. A tettéért jogerősen elítélték.

Dr. Szalay Zoltán

Tárgyalótermi tudósításban számolt be a szörnyű bűncselekményről és annak következményéről a Heves Megyei Hírlap jogelődje, a Népújság az 1989. január 17-i számában. 
Az írás ekképpen kezdődött: a lány a fiú derekát karolta át éppen. Közben éles hangon vitatkoztak. A fiatal férfi ekkor fonta körbe ujjaival a kedvese nyakát. Három-öt percig szoríthatta, közepes erővel. Egyszer csak azt érezte, hogy elernyed az ifjú hölgy teste. Lefektette a pince kövezetére a tizenéves lányt, és sietve távozott. Meg sem győződött róla, hogy maradt-e még benne szusz. 

Nagyon szerette a lányt a fiú, mégis megfojtotta
Nagyon szerette a lányt a fiú, mégis megfojtotta (Illusztráció)
Forrás: Origo.hu

A jelenetsor 1988. április 15-én játszódott le Gyöngyösön, a Róbert Károly utca 2. számú ház alagsorában. A 21 éves, nyíregyházi állandó lakos, D. Gy. ily módon ölte meg azt a 15 esztendős gyöngyösi lányt, akit – későbbi saját bevallása szerint – nagyon szeretett. A pár 1987 márciusában ismerkedett meg. Hamar szexuális kapcsolat is létesült közöttük. Az ifjú hölgy szülei azonban igencsak ellenezték a dolgot, ezért gyakori volt a veszekedés. D. többször is elutazott más helységekbe, egy alkalommal a kedvesét is magával vitte. A féltékeny fiatalember ezek után követte el borzalmas tettét. 

A Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa 1989 szep­temberében hozta meg az ügyben az elsőfokú ítéletét. A vádlottat bűnösnek nyilvánította emberölés bűntettében, s ezért őt nyolcesztendei börtönnel sújtotta. Mellékbüntetésül öt évre eltiltotta a fiút a közügyek gyakorlásától. A vádlott és védője a szankció enyhítéséért nyújtott be fellebbezést azzal az érveléssel, hogy a terhelt tudata a bűntény elkövetésekor nem feltétlenül fogta át az élet kioltásának a lehetőségét sem. 

A másodfokú eljárásban döntő Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a primitív, ideggyenge személyiségszerkezetű férfi beszámítási képessége nem volt korlátozott, a szakértő véleménye alapján az is nyilvánvaló: felindultsága ellenére sem homályosult el a tudata. Ezért a megyei bíróság döntését a legfelsőbb bírói fórumon helybenhagyták. Az ítélet jogerős.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában