Testi sértés

6 órája

Cigicsikkel égette meg egy társát egy gyermekotthonban

A cselekmény könnyű testi sértés vétségének minősül, ami bűncselekmény.

Heol.hu

Feltételesen felfüggesztette az Egri Járási Ügyészség a büntetőeljárást azzal a 16 éves fiatallal szemben, aki cigarettacsikkel égette meg egy kiskorú társát egy Heves vármegyei gyermekotthonban – osztotta meg portálunkkal dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész.

Az eset idén februárban történt, amikor az állami neveltek a gyermekotthon focipályáján futballoztak. A 13 éves sértett a meccs végén rágyújtott egy cigarettára, amiből a gyanúsított is kért egy slukkot, de azt a gyermekkorú megtagadta tőle. Ezért a fiúk szóváltásba keveredtek, ami azzal ért véget, hogy a nagyobb gyerek felvette a földről az időközben eldobott csikket, és azt elnyomta a távozóban lévő sértett félmeztelen hátán. A gyermek ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló égési sérülést szenvedett.

A cselekmény könnyű testi sértés vétségének minősül, ami bűncselekmény. Az emiatt lefolytatott nyomozást követően – az eset körülményeit és az érdekeltek nyilatkozatait mérlegelve – határozott az ügyészség az eljárás felfüggesztéséről. Ha az egy évben megszabott próbaidő eredményesen telik el, a fiatalkorú elkövető nem kerül a bíróság elé.

Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában