Lakástüzek 2024

2 órája

Több mint 4 ezer négyzetméternyi épített terület égett le Hevesben

Rengeteg helyre vonultak vármegyénk tűzoltói idén is. A lakástüzek adtak feladatot az első három negyedévben, derült ki az összegzésből.

Molnár Helga

A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság időről időre összegzi a negyedévek statisztikáit. Ezúttal Nagy Csaba, szóvivő az első három negyedév lakástüzeit és szén-monoxid mérgezéses történéseit összegezte.

droglabor, lakástűz, tűz, tűzoltó
Lakástüzekhez sokszor vonultak a hevesbeli tűzoltók
Lakástüzekhez sokszor vonultak a hevesbeli tűzoltók (Illusztráció)
Forrás: Shutterstock

Mint mondta, ez év első három negyedévében Heves vármegyében összesen 231 lakóépületben és azok melléképületeiben keletkezett tűz, ez 9 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az év első kilenc hónapjában 4099 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. Felmerült kérdésként, jártak-e ezek az esetek sérülésekkel.
– Idén a tűzesetek során 14 ember sérült meg, ez egyel több, mint 2023 első három negyedévében. A kigyulladt házakban három ember vesztette életét, egy évvel ezelőtt ez a szám egy volt – részletezte.

Volt egy igen hosszú beavatkozásuk is, mely országosan is vezeti ezt a listát. A leghosszabb beavatkozás Egerben július 29-én történt, egy ingatlanban és melléképületében felhalmozott lomok égtek, a munkálatokat egy gázvezetékből kiáramló gáz is nehezítette. Tizenhárom hivatásos tűzoltó több oldalról, öt vízsugárral csaknem négy óra alatt fékezte meg a lángokat. Az utómunkálatokat követően a város hivatásos tűzoltói átvizsgálták a káreset helyszínét, hogy a visszagyulladás esélyét teljesen kizárják. A teljes tűzoltói beavatkozás 14 órát vett igénybe. Az eset során a mentők egy embert megfigyelésre kórházba szállítottak.

– Ha sok éghető anyagot halmozunk fel, az nemcsak a tűz keletkezésének veszélyét növeli, hanem a menekülés lehetőségét is rontja. Az otthonunk tisztán tartása tűzvédelmi szempontból is fontos – fűzte hozzá. Azt is elmondta, az első kilenc hónapban a lakóépületekben keletkezett tüzek oltása összesen csaknem 258 órát vett igénybe, 389 tűzoltójármű vonult ilyen esetekhez.

Adódik a kérdés, mi okozza ezeket a tüzeket jellemzően. A szakember kifejtette, a leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. Szándékos gyújtogatás miatt 8 ingatlanban keletkezett tűz. A legtöbbször konyhában, hálóban, kéményben, tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. Az oltást 7 helyen az épületben lévő gázpalackok is nehezítették.

Vannak azonban szándékosan megtévesztő riasztások, hívások is, ezek nem veszélytelenek.
– Az ilyen szándékosan megtévesztő jelzések igazi veszélye az, hogy míg a tűzoltók az alaptalan segélyhívásban jelzett helyre vonulnak, esetleg a tűzesetet, balesetet keresik, addig érkezhet valódi, tényleges segítségkérés. Ilyenkor a valótlan jelzés miatt a beavatkozó tűzoltók később érnek oda, vagy egy távolabbi tűzoltóságról kell gépjárműveket a helyszínre riasztani – hívta fel a figyelmet.

Visszatérve a tüzekhez, vannak dolgok, melyekkel megelőzhetjük a bajt.
– Elektromos eszközöket csak megbízható forrásból szabad beszerezni, fontos, hogy jó minőségű termékeket vegyünk. Ha az eszköz vezetéke eldeformálódott vagy megtört, ne használjuk, mert könnyen lakástűz keletkezhet. Fontos az ingatlan elektromos vezetékeinek szakember általi átvizsgálása főleg, ha új eszközt telepítettünk, például egy légkondit. Meg kell nézetni, hogy nem terheljük-e vele túl a hálózatot. A konyhában sütés-főzés közben használjuk időzítőt, bármilyen ébresztőt és így nem felejtjük a tűzön az ételt. Ha olaj vagy zsír gyulladt meg, ne öntsünk rá vizet, mert az gőzzé alakul és szabályosan kirobbantja az égő olajat az edényből, ami mindent meggyújt maga körül és súlyos sérülést okozhat. Ehelyett fedjük le egy fedővel és zárjuk el a tűzhelyet. A kéményeket gázos tüzelés esetén kétévente, szilárd tüzelés esetén évente kéményseprőkkel, a fűtőeszközeinket pedig minden évben üzembe helyezés előtt érdemes szakemberrel átvizsgáltatni – részletezte.

Lakástüzek megelőzése

Magunk is segíthetünk magunkon, a mikéntjéhez is adott tippeket Nagy Csaba. Mint mondta, a tűzzel érintett otthonokban jellemzően nem voltak füstérzékelők, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.  Az olyan eseteknél, ahol volt ilyen készülék, nem történt tragédia, nem sérült meg senki, hiszen a füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelzett. A nagyobb tüzek megelőzésének a legjobb módja, ha otthonra füstérzékelőt vásárolunk, amely már a tűz keletkezésekor jelez.
– Ha tüzet észlelünk, hívjuk fel a 112-es segélyhívó számot. Azonnal segítsük a gyerekek, idősek, magatehetetlenek szabadba jutását. Csukjuk be az ajtókat, ablakokat, ezzel csökkentjük a tűz levegőellátását, és nehezítjük a lángok terjedését. Ha van lehetőségünk, áramtalanítsuk a lakást. Ha van lehetőségünk, áramtalanítsuk a lakást – sorolta.

Beszéltünk vele a csendes gyilkosról, a szén-monoxidról is. Elmondta, az első három negyedévben 21 alkalommal riasztották vármegyénk tűzoltóit szén-monoxid miatt. 20 helyszínen a telepített szén-monoxid-érzékelők már jelezték a gyilkos gázt az ingatlanokban, Heves vármegyében 2024. első három negyedévében szén-monoxid-mérgezés nem történt.
–  Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ez független attól, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni. A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján megtekinthető a megbízható, és a nem megbízható eszközökről listája – emelte ki.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában