„Sosem voltam magányos farkas típus, mindig a közösséget kerestem” – vallja Eger tábornoka

Csontos Ambrust fiatalkora óta érdekelték a járművek, így tanulmányait az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdte matematika és fizika szakirányon. Középiskolai tanulmányai után Győrbe szeretett volna felvételezni, az élet azonban másfelé sodorta.

– Mikor negyedikes voltam, a tűzoltóságtól az iskolába látogatott egy személyzetis, aki elénk tárt egy külföldi ösztöndíj-lehetőséget. Magyarországon akkoriban nem volt tűzvédelmimérnök-képzés, Németországban lehetett kitanulni a szakmát. Mivel gimnáziumban német nyelvet tanultam, nagyon felkeltette az érdeklődésemet, bár azt hozzá kell tenni, soha a családomban – legalábbis emlékeim szerint – egy tűzoltó sem volt. Így a szakmáról még csak elképzelésem sem volt – kezdte a tábornok.

Kezdetben praktikus okok motiválták, majd oly' kiemelkedően teljesített a jelentkezésen, hogy felvételt nyert az NDK-s magdeburgi Otto von Guericke Technische Universität tűzvédelmimérnök-szakára.

– A család nem szólt bele abba, hogy merre orientálódom, de egyértelműen egy új helyzetet teremtett, hogy külföldre kellett utaznom. A szüleim kétkezi munkásemberek voltak, számukra ez az ötéves ösztöndíj azt jelentette, hogy szerény ráfordítással tudták finanszírozni egyetemi éveimet. Ösztöndíjas lévén a taníttatásom nem került nekik pénzbe. Könnyítette a helyzetet az is, hogy van egy öcsém, aki otthon tudott maradni a szüleimmel, így nem maradtak magukra. 1978-ban felvételiztem, de egy évre elvittek katonának Szegedre, így csak '79-ben tudtam megkezdeni tanulmányaimat. 1984-ig tanultam kint, de időközben Magyarországon is elindult a főiskolai tűzvédelmi képzés, egyetemi diplomát azonban még nem lehetett szerezni.

Csontos Ambrustól megtudtuk, a Nehézipari Minisztériumtól elnyert ösztöndíjának a feltétele az volt, hogy tanulmányai után öt évig az általuk felajánlott munkahelyen kellett volna dolgoznia. Hazajövetele után két-három cég volt fogadókész, köztük volt a Paksi Atomerőmű is. Mivel a szállásban nem tudtak számára segíteni, végül abban maradtak a minisztériummal, hogy nem muszáj a felajánlott cégnél maradnia, kereshet magának munkahelyet Eger környékén is. Így helyezkedett el az egri Vilatinál mint munkavédelmi vezető. A tábornok ugyan jelentkezett az akkori tűzoltóságnál is, szabad státusz azonban nem volt.

– 1986-ban keresett meg a tűzoltóság egy ajánlattal, hogy volna-e kedvem a hatósági osztályon dolgozni. Légrádi Lajos volt akkoriban ennek a területnek a vezetője, ő javasolta a megyei parancsnoknak, hogy vegyenek fel. Gyakorlatilag ekkor kezdődött a tűzoltói pályafutásom – emlékezett vissza. – Ezután következett a hatósági szakterület, és indult el ott a ranglétrán. Néhány év múlva főelőadó lettem, majd 1988-89-ben beindult a tűzvizsgáló készenléti szolgálat, ahová átkerültem tűzvizsgálónak, szintén főelőadóként. Kollégáimmal a nagyobb tűzeseteket vizsgáltuk. Itt jó kis rutinra tettem szert, hisz' ha valamit évekig, évtizedekig csinál az ember, a jelekből már könnyedén ki tud következtetni ezt-azt. Két-három év elteltével létrehozták a tűzoltási csoportot, ahová átkerültem először beosztottnak, majd később tűzoltási csoportvezető lettem. Ez a beosztás szintén pár évig tartott, majd megbíztak a Heves megyei hatósági osztály vezetői feladataival. Tulajdonképpen visszakerültem arra a területre, ahol a pályafutásomat kezdtem. A kétezres év jelentős mérföldkő volt. 2000-ben hozták létre ugyanis a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. Itt továbbra is a hatósági osztály vezetője voltam, 2002-ben pedig egy vezetőváltás után igazgatóhelyettes lettem.

Csontos Ambrus 2007-től 2010-ig volt Eger város tűzoltóparancsnoka, majd 2010 novemberében nevezték ki a Heves megyei katasztrófavédelem vezetőjévé. A tábornok a munkában eddig eltöltött éveit szinte teljes egészében a tűzoltóságnak és a katasztrófavédelemnek szentelte.

– Az itt töltött idő legmeghatározóbb időszaka talán a kezdet volt – emlékezett vissza. – Fiatal voltam és hatalmas lelkesedéssel fogtam bele a munkába. Már az egyetemi éveim alatt is nagyon megszerettem a tűzvédelmet, ezt követően pedig maximálisan úgy éreztem, jó úton haladok, ezzel kell foglalkoznom!

Arra is kíváncsiak voltunk, a tábornok ilyennek képzelte-e el a tűzoltói pályát.

– Nem. Az egyetem adott ugyan egyfajta elméleti tudást, de ez és a gyakorlat között óriási a különbség. Az átvett tudás húsz-harminc százaléka volt az, amit az ember alkalmazni is tudott a gyakorlatban. A gyakorlatra nem készít fel az iskola, ezt a mindennapokban kell megtapasztalni. Ez persze idővel megy is. Ami viszont nagyon megfogott a szakmában, az az életszemlélet, amelyet a tűzoltók között tapasztaltam. Elképesztően összetartó közösség volt akkoriban, és remélem, ez így van a mai napig. Azok, akik egy szolgálatban dolgoztak, bármiben tudtak támaszkodni egymásra. Ha valaki építkezett, a szolgálati csoportból öt-hat ember biztosan ott volt minden nap és segítő kezet nyújtott. Ez pedig viszonzásra talált. Nagyon szimpatikus volt a légkör is, amelybe bekerültem. Nem egy személytelen, egyén- és teljesítményorientált közeg volt, odafigyeltünk egymásra, segítettük a másikat, itt csak a csoport teljesítményének van értelme. Kezdő tűzoltóként nem értettem a gyakorlathoz, mégsem éreztem azt, hogy ezért az idősebb kollégák lenéznének. Gyorsan befogadtak, és be is tudtam illeszkedni közéjük.

A tábornok elmondása szerint soha nem volt magányos farkas típus, mindig mindenhol közösségben érezte jól magát. Kereste a csoportokat, amelyekben együtt lehetett dolgozni az emberekkel, és a tűzoltóság ebből a szempontból – ahogy Csontos Ambrus fogalmazott – egy jól összerakott szervezet volt. Azt is kérdeztük, hogyan látja most a tűzoltóság jövőjét.

– Első számú vezetőként azt kellene mondanom, hogy minden így van jól, és minden így tökéletes. Ez persze nem lenne igaz, de úgy gondolom, nem magával a szervezettel van a probléma. Ami igazán számít, hogy elkötelezett, hivatástudattal rendelkező szakemberek dolgozzanak. Ahol ez megvan, az a hely csak sikeres lehet. Úgy gondolom, ezen a vonalon nem kell változtatni.

Hozzátette, Heves megyében a tűzoltóságok technikai felszereltsége európai színvonalú. A tábornok úgy látja, a probléma inkább a dolgok emberi oldalában rejlik.

– Amikor tíz évvel ezelőtt meghirdettünk egy beosztást, azt megpályázták legalább ötvenen. Most egy vonulós beosztásra maximum három ember jelentkezik. Egy nagyobb kosárból nyilván több kiváló embert lehetett meríteni. Sok ember jön hozzánk egészségügyi problémákkal, van, aki már fiatalon cukorbeteg, gerincferdülése van, és még sorolhatnánk. Ezek itt nálunk kizáró tényezők lehetnek. Azt is érezzük, hogy rengeteg fiatal megy külföldre, mert azt gondolják, ott kolbászból van még a kerítés is. Sokan le is szerelnek azért, hogy máshol próbáljanak szerencsét, majd térnek vissza évekkel később. Most ez a helyzet, ehhez kell alkalmazkodnunk. Kinyílt a világ. Ha egy fiatal ki akar menni külföldre, kimegy. Az egyik oldalról ez egy kiváló dolog, hiszen nekem is életem egyik legjobb döntése volt, hogy külföldön tanultam. Nyilván aki fiatal, keresse meg a helyét a világban. Persze ennek a hivatásunkban nagy hátrányai vannak, ugyanis a vándorlás miatt egyre több ember fordul meg nálunk. Őket be kell tanítani. Én most ezt látom a legnagyobb problémának.

Beszélgetésünk zárásául arra is kíváncsiak voltunk, mit üzenne a pályakezdő fiataloknak.

– Aki ezt a hivatást választja, az egy olyan közösséget talál, ahová jó tartozni. Én egy tiszai faluból származom, nem születtem igazgatónak, tábornoknak. A történetem bárkinek a tarsolyában ott lehet. Persze szorgalom nélkül ez sem jöhetett volna össze, de óriási szerencse és kitartás is kellett hozzá. Azt viszont bizonyosan állíthatom, soha egy percig sem bántam meg, hogy ezt az utat választottam!