Erdőkövesd díszpolgára őrzi az értékeket

– Tősgyökeres erdő­kövesdiként melyek azok a meghatározó emlékek, amelyek a faluhoz kötik?

– Ez egy csendes, családias kis falu. Mindenki ismer mindenkit. Jó volt itt gyereknek lenni a szülőkkel, a testvéremmel és a barátokkal. Bár a ház körüli munkákba elég hamar befogtak bennünket, nekünk még volt igazi gyermekkorunk. Együtt játszottunk az utcán, a patakparton. Nem a számítógépen, hanem egymás társaságában beszélgettünk. Meghatározó kedves emlék marad számomra, amikor 13–14 évesen valamilyen ünnep kapcsán egy színpadi műsorra készültünk. Ott várakozott az előadásra két fiatal katona is. Az egyikük azt mondta, hogy én leszek a felesége, senki más. Gyerekfejjel nem is foglalkoztam vele, de így lett. Tizenhét évesen az egykori katona, Szekeres János felesége lettem, s 42 évig élhettünk együtt. Két gyermekünk született.

– Nyugdíjba vonulásáig mivel foglalkozott? Szerette a hivatását?

- Jánosaknán, 1971-től a Páva Ruhagyár leányvállalatánál dolgoztam varrónőként. Nagyon szerettem ezt a munkát. Sokat segítettem kolléganőimnek, a normát is sikerült mindig túlteljesíteni. Mindezek önbizalmat és sikerélményt nyújtottak. A ruhagyár mellett ott volt a család, a háztartás, a sok háziállat, a hatalmas kert és a földek, amiken mindig termesztettünk valamit. Nem volt idő unatkozni.

– Rengeteg közösségi program szervezésében részt vállalt. Melyek a legszebb emlékek ebből az időszakból?

– A varrodai és a házimunka szorításából egy kis felüdülést adott a hagyományápolás. A fiatalok néptánc tanításával kezdődött. Nem vagyok képzett pedagógus, csak amit a régiek táncából ellestem, azt ültettem át az általam koreografált táncokba. Sok szép népdalt ismertem, volt mire ropni a táncot. Külön öröm volt, hogy a fiatalok lelkesek voltak, szívesen jöttek, tanultak, próbáltak, és közben rengeteget bolondoztak, nevettek, jól érezték magukat. Számtalan fellépésünk volt saját kis falunk és a környező települések ünnepségein, néptánctalálkozóin. Kedves emlékek a szüreti felvonulások is, ahol volt év, hogy több mint negyven embert is sikerült beöltöztetni népviseletbe. A tréfa sem hiányzott innen soha, hiszen a fiúk lányoknak, a lányok fiúknak öltöztek be. Lovas kocsikat, hintókat díszítettünk fel a nagy alkalomra. A nyugdíjasklub megalakulása után népdalkört szerveztem. Jó volt feleleveníteni, majd a falunapokon, és más települések rendezvényein átadni a régen ismert népdalokat. A táncosoknak több garnitúra fellépőruhát, a lányoknak alsó és felső szoknyákat, blúzokat, kötényeket, pártákat, a fiúknak ingeket, csizmanadrágokat varrtam, de a népdalkör ruhái is a kezeim közül kerültek ki. Az önkormányzat által 2013-ban megrendezett kiállításon az egyik teremben is kiállították kézműves munkáimat. Országgyűlési képviselőnk, Horváth László is elismerően szólt ezekről.

– Idén avatták fel a kövesdi tájházat, melynek berendezésében sokat segített. Mit jelen ez az épület önnek, a falu lakóinak?

– A most felavatott erdőkövesdi tájház a gyermek- és fiatal felnőtt koromat idézi fel bennem. Vallom, hogy a múltunkat nem szabad elfelejteni. Az én korosztályom számára az emlékezést, a fiatalok számára pedig a rácsodálkozást teszi lehetővé ez a tájház. Nagyon örülök, hogy sok mindennel, vásznakkal, különböző használati tárgyakkal és egy népviseletbe öltöztetett babával is hozzá tudtam járulni ennek a szép kezdeményezésnek a sikeréhez.

– A helyi testület önnek ítélte oda az idei díszpolgári címet. Hogyan fogadta az elismerést?

– Meglepő volt számomra, nem számítottam rá, hogy 43 év után ilyen megtiszteltetésben lesz részem, hiszen ezeket a dolgokat nem azért teszi az ember, hogy elismerést kapjon érte. Antoine de Saint-Exupéry gondolata jutnak eszembe: „Arra, hogy megteremtsünk egy nálunknál hatalmasabb Lényt, amely majd létével gazdagabbá tesz bennünket, csak egyetlenegy mód kínálkozik. Ez pedig az áldozat. Áldozat alatt nem az élet javairól való lemondást, nem is a reményvesztett vezeklést értem. Hanem az érdek nélküli adást. Amikor nem várunk semmit cserébe. Nem az teremt meg bennünket, amit kapunk. Hanem az, amit adunk. Amit a közösségnek adunk, megteremti a közösséget. És a közösség léte saját szubsztanciánkat gazdagítja.”

Névjegy

Szekeres Jánosné Gizella 1944-ben született. 1971-től Jánosaknán a Páva Ruhagyár varrónője volt. Nevéhez fűződik a helyi falunapok szervezése, a helyi hagyományőrzők fellépőruháinak tervezése, elkészítése, a népdalkör megalapítása, vezetése. 2013-ban önálló kiállítása volt a művelődési házban saját kézműves munkáiból. Jelentős részt vállalt a tavaly átadott tájház berendezésében, tanácsaival, saját adományával is segítette az ügyet. 2020 decemberében vehette át az Erdőkövesd Díszpolgára címet. Gyermekeire, négy unokájára s dédunokájára a legbüszkébb. Hobbija a kézimunkázás, a horgolás, a varrás.