Emberségével mutat példát a szociális ügyek egri intézője

Már hagyomány, hogy Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési ­képviselője nemzeti ünnepeinken a közösség nevében megköszöni a munkáját azoknak, akik területükön kiváló eredményt értek el, példaértékű életútjukkal öregbítették Eger hírnevét, s különösen sokat tettek a helyi közösségekért. Idén Mandák Attila, Eger első szabadon választott önkormányzatának egykori képviselője volt az egyik, akinek munkáját így méltatta.

– Hogyan fogadta az elismerést?

– Örömömre szolgál, megtisztelőnek érzem. Azt hiszem, hogy ez egyfajta lezárás, hiszen már nem tudok olyan aktívan részt venni a munkában, mint ezelőtt. Nyolcvanéves lettem, nem tervezek már nagy dolgokat.

– Egerben elsősorban arról ismerik, hogy sokat tevékenykedett a szociálisan rászorultakért. Hogyan terelődött a figyelme ebbe az irányba?

– Kétségtelen, nem véletlen, hogy ezt a pályát választottam, és életem nagy részében a szociális szférában tevékenykedtem. Családi okai voltak annak, hogy ezzel a területtel kezdtem ismerkedni, majd pedig aktívan foglalkozni. Édesapám Munkácson, a városházán a volt a szociális ügyek intézője. Nagynéném pedig Egerben, a megyeházán volt hivatalnok, s épp ez volt a területe.

– A politikai pályára is a családi tradíció terelte?

– Elsősorban az, hogy örültem a változásnak, így 1988-ban beléptem az MDF-be. Egerbe 1944-ben érkeztünk, azaz inkább menekültünk. Apám akkor is szociális téren hasznosította tudását, és az ifjúságvédelemben dolgozott, illetve a vámosgyörki szociális otthon könyvelője is volt. Egerben a származása miatt nem kapott állást.

– Már egészen fiatal korától nyitott volt a ­jótékonykodásra. Mindig is szociálisan érzékeny volt?

– Ezt túlzás lenne kijelenteni, megítélni is nehéz, relatív. A nyitottság az mindenképp helytálló. Mikor a Tigáznál dolgoztam, sok beosztottam volt, köztük nehéz helyzetűek is. Nagyon sok cigány munkatársam volt, bogácsi kubikosok. Sokszor jártam az érdekükben a mezőkövesdi rendőrségen, mindig elpanaszolták valamilyen ügyüket. Azt fontos azonban leszögezni, hogy a sok jó eredmény nem csak az én érdemem. Mindig megtalált az ügy, amiért tennem kellett, én pedig kerestem azokat, akik ebben segíteni tudnak. Mások közreműködése nélkül minderre nem lett volna lehetőség.

– Kit emelne ki azok közül, akiknek sokat köszönhet?

– A családomat mindenképpen, hiszen azt az időt, amit mások megsegítésére szántam, mindazt tőlük vettem el. Nagyon büszke vagyok a négy gyermekemre, az unokáimra és a dédunokáimra is. A közéleti, politikai és civil szereplők is jócskán kivették persze a részüket abban, hogy sikerre tudtunk vinni egy-egy történetet. Volt, hogy a külföldre szánt adományt forintról kellett átváltani, és akkoriban még lehetett alkudni a pénzváltással. Közbenjárásra a legjobb árfolyamot kaptuk – a nemes ügyre tekintettel –, így több pénz jutott a rászorulókhoz. Azt hiszem, hogy ez éppen akkora segítség volt, mint adni, összegyűjteni és eljuttatni az összeget. Habis László polgármester segítségével is rengetegszer tudtam segélyt kivinni Kárpátaljára vagy Munkácsra. Erdéllyel pedig rég remek a kapcsolatot ápol Eger.

– Az ön aktív ­közreműködése nélkül ma nem állhatna a Szent Kristóf-kápolna sem a Gyilkos-tó partján. A felépítéséhez szükséges pénz jelentős részét az egriek adták össze a megvásárolt téglajegyekkel. Munkácsi születése is közrejátszhat talán abban, hogy a Segít a Város Alapítvány nem csupán országhatáron belül, hanem a határon túli magyarok megsegítésére is nagy hangsúlyt fektetett.

– Talán igen, de bármilyen problémával lehet, érdemes az alapítványhoz fordulni. Mindig ott voltam, voltunk, ahol épp lenni kellett. Eleinte ez egyébként nem is volt annyira egyszerű. Kárpátalján például előfordult, hogy nem fogadták szívesen a segítséget. Azt is külön szervezni kellett, hogy kijuthasson vagy elfogadják a támogatást. Volt részem visszautasításban is sajnos.

– A Biosziget Rehabilitációs Alapítvány is a vezetése alatt működik. Ez egy tizenkét férőhelyes lakóotthon az értelmi fogyatékos fiatalok számára. Mivel foglalkoznak pontosan?

– Lakóinkat készítjük fel az önálló életre. A történet úgy kezdődött, hogy az eredetileg alapított Biosziget megbukott, és az alapítványt kérték fel arra, hogy vegye át. Átalakítottuk, belefogtunk a feladatba. Nem egyszerű, hiszen szigorú követelményeknek kell megfelelnünk. Az új lakóinknak sem az, hiszen hirtelen egy nagy társaságba csöppennek, ahol meg kell tanulni együtt élni egymással. Apró lépések ezek, de nagy öröm látni azt, ahogy néhány év múltán képesek beilleszkedni a társadalomba, és gondoskodni magukról. Külön-külön apró lépések ezek, nemcsak az én életemben, de a váro­séban is, ugyanakkor hogyha sokan teszünk kisebb dolgokat egymásért, attól működhet jól ez a város. Attól válunk igazi közösségé.

Névjegy

Mandák Attila 1941-ben született Munkácson. Az általános iskolát Miskolcon végezte. Egerben érettségizett.

A következő években Miskolcon folytatta felsőfokú gépészeti tanulmányait, s épületgépész lett.

A munkába állásától ­kezdve megszakítás nélkül Egerben dolgozott, az első szabadon választott önkormányzat tagjaként ugyancsak a városért munkálkodott. Tevékenységéért 2017-ben átvehette a Dobó kardját, e rangos elismerést.

Nyugdíjazásáig a TIGÁZ Heves megyei rekonstrukciós munkáit irányította.

A megyeszékhelyen elsősorban a szociális ügyek vivőjeként ismerik. Négy gyermek édesapja.