A 63 éve érettségizett egri öregdiákok tudnak csak anekdotázni!

Ezelőtt 67 évvel negyvennégy megszeppent fiú lépett be a Dobó István Gimnázium I. d. osztályába. Miután a városi és a vidéki elit gyermekeit az első két osztályba sorolták, és szintén válogatott tanulókból állt az I. c., a vidéki maradékot az akkori évfolyam negyedik osztályába osztották be Vadócz József tanár úr atyai felügyelete alá. Egy részük a szigoráról elhíresült Foglár utcai Tóka-kollégiumba került, a többiek naponta ingáztak a megyeszékhely és a különböző falvak között.

– Mindennap hajnalban kellett kelnem, mert korán jött a hevesi busz, már reggel hatkor az iskolában voltam – mesélte a verpeléti Czipó Andor.

Mónosbéli osztálytársa, Erdélyi István szintén bejáró volt annak idején.

– A környező településekről reggelente negyven-ötven diák szállt vonatra, külön-külön kocsiban utazhattak a lányok és a fiúk. Így ment ez egészen az érettségiig – emlékezett a régi hétköznapokra.

A négy esztendő alatt többen lemorzsolódtak, elköltöztek, másik iskolába kerültek, így 1958-ban végül is harminchárman vágtak neki a középiskolai tanulmányaikat lezáró végső vizsgának.

– Ez hatvanhárom éve történt – újságolta Pankaczy József, aki szervezőként az Express étterem fehér asztalához invitálta az osztálytársait.

– Nekem péntek tizenharmadikára esett az érettségi napja, ez a vizsgán nem okozott gondot, utána viszont rosszul alakultak a dolgok – mondta sejtelmesen a 81 éves Bocsi István. – Este elmentem moziba, de a film úgy elhúzódott, hogy már bezárták a Tóka-kollégium kapuját, mire vége lett. Tudtam, hol kell besurranni, sikerült is, de kiderült a dolog, s az igazgató másnap kirúgott.

A Pétervásáráról ­származó diák később a Műszaki Egyetemre került, majd útépítő mérnökként dolgozta végig az életét, egy portugál cégtől ment nyugdíjba.

Nem Bocsi István volt az egyetlen, aki nem tartozott a legjobb tanulók közé, mégis megállta a helyét. Példaként említik a tarnazsadányi Besenyei Antal esetét, aki kettesre érettségizett fizikából, aztán összeszedte magát, s fizikatanár, majd iskolaigazgató lett.

Az osztályból hárman – Fábián Erik István, Román Gyula és Erdélyi István – a jogi pályára kerültek.

– Bányamérnöknek jelentkeztem Miskolcra, de nem vettek fel, így 18 évesen vb-titkár lettem Mónosbélben, később Bélapátfalván és Gyöngyösön is dolgoztam a közigazgatásban. Munka mellett végeztem el a jogi egyetemet, majd 42 évig voltam egyéni ügyvéd – vázolta az életútját dr. Erdélyi István, akinek annak idején a torna keserítette meg az élet.

Mások jeleskedtek a sportban: Mihályfi László például 100 méteres síkfutásban aranyérmet szerzett a moszkvai Világifjúsági Találkozón. Czipó Andor viszont focizott: többször megyei ifjúsági válogatott volt, majd az NB I/B-s csapat tagja lett Ózdon. A Gép- és Műszeripari Főiskolán szerzett diplomát, s nyugdíjazásáig a siroki fémművekben dolgozott.

Műszaki pályára került az osztály egyetlen kitűnően érettségizett tagja, Pankaczy József is, aki az interurbán telefonközpont műszerészeként, majd mint az egri Neumann gimnázium egyik alapítója, oktatástechnikusként dolgozott az iskolában. Évekig vezette az MHSZ amatőr rádiósklubját.

– Korábban öt, mostanában már évente összejövünk az osztálytársaimmal – említette a lelkes társaságról. – Van mire emlékeznünk.

– Bizony, van – tette hozzá az egykori pélyi diák, Ungvári János, aki katonatiszt lett, s szolgált Nyíregyházán és Egerben is. – Nekem a fizika és a matematika volt a mumusom, úgy érettségiztem le belőlük, hogy Lengyel Gábor cigivel a szájában súgott, Békés Pál tanár úr sutyiban felírta a tétel hátára a matekpélda megoldását.

A 82 éves, nyugalmazott alezredes kollégistaként diáktársa sorsára jutott: az érettségi után két nappal kirúgta az igazgató.

– Ráírtam a WC ajtajára, hogy leltár miatt zárva. Tóka János beszedte a füzeteinket, s az írásom alapján szúrta ki, hogy én voltam a tettes... – magyarázta.

Ahogy elsuhantak az évtizedek, úgy vált a többivel együtt a találkozók vissza-visszatérő kedves anekdotájává ez a diákcsíny is.

Úgy búcsúztak, hogy jövőre veletek ugyanitt

A hatvanhárom esztendővel ezelőtt érettségizett harminchárom diák közül jelenleg tizenketten élnek. Az egyes évek során különböző okok miatt bizony egyre kevesebben tudnak részt venni a minden évben megtartott találkozón. Ezúttal nyolc koros férfi – Barabás Ince, Bocsi István, Czipó Andor, Erdélyi István, Marsi Tibor, Pankaczy József, Tóth István és Ungvári János – koccintott a régi barátságra, s bizakodott abban, hogy jövőre újra felidézhetik a régi időket.