Saját konceptalbumot is terveznek az egri Back To Floyd tagjai

Az egri Back To Floyd egy rendkívül tehetséges és elkötelezett testvérpárból, Kiss Richárdból és Norbertből áll, kiegészülve egy kedvelt egyetemi oktatóval, Juhász Tiborral. Közülük most Kiss Norbertet kérdeztük a kezdetekről és a jövőbeli tervekről, aki szerényen, de büszkén mondta: „Elképesztő, hogy a nulláról el lehet jutni ide!”

- Hogyan, mikor indult a Pink Floyd-láz?

- Bátyámmal, Ricsivel 2005-ben láttuk a tévén keresztül a Pink Floyd-újraegyesülést. Ez volt az utolsó összeállásuk, csupán négy szám erejéig. Korábban nem nagyon ismertük az ő munkásságukat, csak hallottunk róluk és tudtuk, hogy apukánknak van egy-két bakelit lemeze, de otthon ez nem nagyon volt reklámozva. Mikor megnéztük és meghallgattuk az újból összeállt együttest, ott mindketten azt éreztük, ezt kerestük az előző években. A korábbi évek útkeresése után ebben mindent megtaláltunk: az éneket, a hangszerelést, a zenei dinamikát, az igényességet, a művészi értéket.

- Ricsivel tanultatok hangszeren vagy jártatok énektanárhoz?

- Igen, tanultunk zenét. Saját kútfőből ment az eleje, s mikor az alapokat sikerült összeszedni könyvekből, internetről, akkor utána mentünk el tanárokhoz, de oda is fél vagy egy évet jártunk, az alapok átadásáig. Nekünk akkor markáns véleményünk volt arról, hogy mit is szeretnénk megismerni, a zenetanárok álláspontjával pedig ez nem mindig egyezett, úgyhogy elváltak az útjaink. Még Váradi Tóni bácsihoz is jártam, aki a Kis-Dobó téren szokott hegedülni, és neki volt egy nagyon jó hasonlata:

„Hogyha a zenét meg akarod ismerni, akkor valamennyi utcáját be kell járni, nem elég csak a Pink Floyd utcát!”

Akkor úgy gondoltam, hogy nekem a Pink Floyd utca nagyon tetszik, én ott szívesen elvesznék, nem igazán érdekel a város többi része.

- Miből áll a szabadidőd és mivel foglalkozol?

- Programtervező informatikusként végeztem itt Egerben, ez szépen ment is tovább ez mesterképzéssel és a munkahelyeken is ennek megfelelő pozíciókat sikerült találni. Jelenleg szoftverfejlesztőként dolgozom. Egyébként a sport az, ami kiegészíti az életünket, szokta Ricsi emlegetni, hogy

a három pillér a munka, a zene és a sport.

Mindemellett engem a csillagászati témák nagyon vonzanak és a repülés világa is elvarázsoló számunkra.

- Hogy jött az ötlet, hogy összeálltok ebbe a trióba?

- Tibi menet közben csatlakozott be a csapatba, ő nekem az Eszterházy Károly Főiskolán oktatóm volt, diszkrét matematikát tanított. Nem is értettem azt a jelenséget, hogy erre az órára trapéz bőrnadrágban egy rocker jött oktatni. Az évek alatt úgy hozta a helyzet, hogy én is visszakerültem megbízott óraadói szerepkörbe, s akkor már közösen is tartottunk egymás mellett órákat, a kapcsolat sokkal közvetlenebbé vált közöttünk. Egyszer feldobtam neki, hogy van-e kedve csatlakozni a Kutatók éjszakájára már hagyományosan összeálló zenekarhoz, és benne volt.

- Terveztek saját dalokat?

- Erről nem is nagyon beszéltem publikusan senkinek. Régi fantáziánk, hogy saját számok irányába is elmozdulunk. 2019 nyarán eszembe jutott, hogy a saját számos vonallal ismét meg kéne indulni. Egyik barátommal kijelentettük, hogy megcsinálunk egy saját albumot és ő segít a szövegírásban, viszont akkor nem egy-két szám, hanem a Pink Floydhoz méltóan konceptalbum lesz, így a számok egy téma köré lesznek felfűzve. Az albumhoz mellékelni szeretnénk egy olyan kis könyvet, melyben minden szám kap egy olyan fotót, amely azt vizuálisan a lehető legjobban leírja, ráadásul a fotóknak úgy kell készülni, hogy azt mi magunk készítjük el. Ezeknek a számoknak az összerakása meg is kezdődött. Ezek szigorúan angol nyelven történnek, természetesebbnek érzem az angol nyelvet ahhoz a zenei világhoz, amit mi ismerünk. A tíz tervezett számból olyan hét és félnél tartunk. Eredetileg 2020 végére terveztem ezt az albumot, most 2021 végét próbálom tartani.

- Rengeteget fejlődtetek az évek alatt. Hogyan jellemeznéd az utat, amit eddig bejártatok?

- Ez egy nagyon jó kérdés, magamban is szoktam vizsgálgatni. Megvizsgálhatjuk azt, hogy honnan indult az egész és hol tart, és ha ezt nézem, egyszerűen azt tudom mondani: elképesztő. Elképesztő, hogy a nulláról el lehet jutni ide, és meg lehet csinálni, hogy az ember itt, a Dobó téren játszik egy nyári rendezvényen főműsoridőben. Mindez sokszorosan túl van azon, amit én elképzeltem. A Pink Floyd-vonallal olyan hatalmas távlati tervünk nincs, szerintünk a magyarországi tribute zenekarok közt megtalálta a helyét a produkciónk a kompaktságával, ezért engem inkább a saját irányzatnak az erősítése érdekel, hogyan is tudjuk magunkat megvalósítani, illetve a Pink Floyd hatásain felcseperedve továbblépni. Erre vagyok kíváncsi, ez mozgat már pár éve, hogy „mi lenne, ha...”